Majdnem!

„Az életünkre egyre csak felkészülünk, aztán meg egyre csak emlékezünk rája: tehát valahol a felkészülés és az emlékezés esztendői, e szembefordított tükörlapok között cikázott el a fényes titok, az életünk.”

Az ilyen mondatokért szeretem Nádas Pétert, aki holnap lesz hetvenéves, és egy kis szerencsével fantasztikus születésnapi ajándékot kaphatott volna. Hogy valójában mennyi esélye volt az irodalmi Nobel-díjra, azt nehéz számszerűsíteni, százalékosítani, hiszen ez nem egy sportverseny, még ha lehetett is fogadni a győztesre a nagy internetes fogadóirodákban. Nem könnyű megmondani, hogy ama bizonyos képzeletbeli várólistán szereplők közül ki a legjobb író. Még csak azt sem deklarálhatjuk, hogy nekünk, magyaroknak mindenképpen Nádas, hiszen a Párhuzamos történeteket, ezt a monumentális regényt a németek is annyira szeretik, hogy szinte már német műnek tekintik, pedig csak idén februárban jelent meg a nyelvükön.

A svéd akadémia csütörtökön két általános vélekedésre is alaposan rácáfolt. Az egyik az, hogy aki német nyelvterületen kritikai sikert arat, komoly esélyesnek számít. Nos, az idei győztes kínai Mo Jen eddigi kilenc művéből csak hármat fordítottak le németre. Egy másik általános nézet szerint elsősorban olyan író kaphat Nobel-díjat, aki már sok egyéb nemzetközi szakmai elismerést begyűjtött. Nádasnak jóval több van ezekből, mint a kínai „versenyzőnek”, akinek műveiről az európai irodalmi lapokban alig találni kritikát, recenziót, míg Nádas az idei év nagy részét külföldi felolvasásokkal töltötte. Szóval nem ismerjük Mo Jent, annak ellenére, hogy egy magyar sinológus szerint gond nélkül megértenénk, befogadnánk, sőt megszeretnénk.

Eddig két kínai kapott irodalmi Nobel-díjat, bár egyikük sem kínai állampolgárként. 2000-ben egy emigráns kínait díjazott a svéd akadémia, lett is belőle felzúdulás Kínában. Mo Jen sikerének sem mindenki örül hazájában, sokak szerint túl óvatos, nem bírálja kellő vehemenciával a rendszert, lepaktált a hatalommal. Mások azt hangsúlyozzák, hogy egy időben tiltólistán volt Kínában, tehát mégiscsak vagány fazon. A fene se igazodik ki ezeken…

És bár Nádas Péter egyik nagy kedvencem, most mégis azzal fokoznám ezt az örömteli gyászhangulatot, hogy megemelem kalapom a kuratórium előtt. Díjazom, hogy ki mer állni kevéssé elismert szerzők mellett is, azaz mer kockáztatni. A Nobel-díj ugyanis jó esetben nemcsak jelöl egyfajta tekintélyt, hanem meg is teremti azt. Ahogyan például Kertész Imre esetében is történt. Hiszen tudjuk, hogy őt sem a világhír segítette a Nobel-díjhoz, hanem épp fordítva.