Magyarok egymás közt

Remélem nem, mivel a helyszín magyarságunk utolsó bástyája, Dunaszerdahely. Én magyarul szólalok meg még a város vasútállomásán is, pedig ott szlovákul kell, amióta az eszemet tudom. De amíg undorral szolgálnak ki a pénztárnál, és az utazás alapvető feltételei sem adottak, addig nem váltok. A történet általában azonos lefolyású. Köszönök magyarul, amit csak nagy ritkán viszonoznak szlovákul, kérek jegyet magyarul Pozsonyba a főpályaudvarra, mire nekem szegezik a kérdést az ablakon túlról, hogy „Bratislava, kam?”, vagy pusztán „Kam?”. Tételezzük fel, hogy nem beszélik al nyelvünket. A főváros nem bazi nagy metropolis tucatnyi megállóval! Pozsonypüspökivel együtt is csak három állomáson áll meg a vonat, ezért nem hiszem, hogy nem lehet annyit megtanulni, a főpályaudvar az a hlavná stanica. Bizonyára nem akarják megtanulni! Ezt támasztja alá, hogy olykor a Pozsonyt sem értik. Érdekes látvány, amikor a munkaundor és az utas iránti antipátia keveréke kiül az arcra. Így azzal feleslegesen nyitnék frontot, ha szóvá tenném, hogy a vonatok koszosak, az ember inkább álldogálna, mert fél, hogy odaragad az üléshez. De jobb, ha mégis keres magának ülőhelyet, mert olyat is hallhat utastársaitól, amit állva nem jó. Hogy a népszámlálási íven a magyaroknak azért kell a szlovákot feltüntetni nemzetiségként, mert ott az a fránya vonalkód, és félő, esetleg meghurcolnának miatta. Felfoghatatlan, hogy ilyen eszébe juthat az embereknek! S ha már eszükbe jut, akkor valami nincs rendjén mifelénk. A bűnösöket nem nehéz megtalálni. Legalább annyira hibásak vagyunk ebben mi, magyarok, mint a nyelvünk kiszorításán ügyködők. Hovatovább már csak Dunaszerdahelyre jellemző a kétnyelvűség. Már csak a Dunaszerdahelyi járásban tartják fontosnak, hogy például az elárusító beszélje a magyar nyelvet. De mi is mindent elkövetünk azért, hogy néhány év múlva ez már ne így legyen. Ami pár éve Komáromban elképzelhetetlen volt, az manapság korántsem ritka: az üzletekben magyarul nem tudó kiszolgáló, a szlovák mellett csak angol és német étlap. Ez Dunaszerdahelyen is karnyújtásnyira van. Persze, ha úgy gondoljuk, hogy ez a természetes, akkor gond egy szál se.