Magyar erő

<p><span style="font-size: 12px;">A választások után egy dolog biztos: vasárnap egy merőben új realitásban ébredtünk, és sokáig tart, amíg magunkhoz térünk a sokkból.&nbsp;</span></p>

Ami elénk tárul, az a teljes káosz, és olyan társadalmi mozgásokat sejtet a felszín alatt, amelyektől borsózik a hátunk. Egy olyan időszakban – véletlen kizárva –, amikor nemcsak Közép-Európa, hanem az egész EU válságban vergődik, tehát éppen most kellene mindennél jobban egy stabil és európai kormány. 

Nézzünk azonban körül a saját portánkon. A kép itt is lesújtó. Először is látható, hogy a hazai magyarság növekvő hányada teljesen apatikussá válik a politika iránt, tehát el sem megy szavazni. Mindkét magyar párt veszített támogatottságából, bár ezt többféleképpen próbálják kozmetikázni. 

S ami a legszomorúbb, újra százezer magyar szavazatot hajítunk a kukába. Óriási pocsékolás, amit nemcsak a magyar közösség, hanem az ország szempontjából sem engedhetünk meg. A magyar „választóerő” ugyanis mindig az ország stabilizálásához, demokratizálásához járult hozzá – a Hídnak, minden hibája ellenére ezt az erényét nem lehet elvitatni, s bizonyára ezt a vonalaterősítette volna az MKP is, ha bejut, ami alapvetően átrajzolta volna az erőviszonyokat.

Nem ez történt, s ezért Berényiék a jelek szerint sok mindenkit – köztük kiemelten lapunkat – okolnak, csak éppen önmagukat nem. Pedig a lassan felszálló porfelhő közepette kirajzolódik, hogy a szlovákiai magyarok körében nem lehet választást nyerni egy orbáni, uszításra, kirekesztésre és félelemkeltésre építő kampánnyal. Háromszor is megpróbálták, háromszor elbukták. Csak reménykedni lehet abban, hogy maradt még a pártban olyan életképes erő, amely szembe tud nézni a tényekkel, s le is vonja a megfelelő következtetéseket.

Ami pedig a folytatást illeti, egyre világosabban látszik, hogy a megosztottság hosszú távon tarthatatlan, ugyanis Bugárék is veszélyesen közel kerültek ahhoz a szinthez, ahol a parlamenti bejutás/kiesés a statisztikai hiba határán belül mozog. Az egység így nem is annyira a meggyőződés, mint a puszta racionalitás kérdésévé válik. Kiváltképp olyan időkben, amikor a hazai politikai paletta egyre átláthatatlanabbá és kiszámíthatatlanabbá válik. Nagy hiba lenne ebben a helyzetben elpocsékolni a „magyar erőt”. Olyan hiba, aminek a levét nemcsak a magyar közösség, hanem az egész ország inná meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?