Magán vagy állami?

<p>Kampánytéma lett a megyei kórházak privatizációja. Nem csoda. Egy hónappal a regionális választások előtt akarnak magánosítani néhány kórházat, ami önmagában necces, az utolsó pillanatban az egyszeri választó bizony nem a közérdeket látja e lépésben. Mégis fontos kérdés: a kórház magánkézbe vagy köztulajdonba való-e.</p>

Nem egyszer írtuk már le, hogy felejtsük el a szamaritánus hozzáállást – az egészségügy hatalmas biznisz, a fegyverkereskedelem után a világon a második legnagyobb. A gyógyszeriparban, amit már inkább gyógyítási technológiák iparának nevezhetnénk, dollármilliárdok röpködnek, az egészségügyi intézmények hálózatában szintúgy. Vannak országok, ahol az emberek pontosan ismerik az egészség árát, mert fizetnek keményen, vannak országok, ahol megszokták, megszoktuk, hogy közpénzekből, látszólag ingyen folyik a gyógyítás, de az biztos, hogy mindkét modellben, sőt azok kombinációiban is hatalmas pénzek vannak. Az egészségügy iparág, lehet finnyáskodni, ejnye-bejnyézni, hogy az egészség nem eladó, de az iparág üzemeltetőinek ettől nem lesz könnyes a szeme. Az egészségügy biznisz. Ebben a tekintetben tehát nem az az érdekes, hogy szamaritánus, önzetlen segítséget kapunk-e, vagy szolgáltatást a pénzünkért, mert minden modellben szolgáltatást kapunk. De nem mindegy, milyen pénzért, és ez a szolgáltatás magas színvonalú, drága technológiákat alkalmazó tevékenység-e, amely a ráolvasástól és a kuruzslástól (mert hányan hajlandók azért is fizetni, ugye?) nagyon távol áll. A kórházak tulajdonosi rendezésében két komoly veszélyre kell figyelni. Az egyik az állami és megyei kórházakkal kapcsolatos: az adott intézmény vezetői, és sokszor szakmai irányítását is végző emberei a mindenkori politika függvényében töltik be posztjukat. Egyszerűen ilyen viszonyok közt élünk, az állami kórház dolgaiba mindig beleszól az aktuális egészségügyi kormányzat, a megyeibe pedig a megyei. Ezen túl a köztulajdonban lévő kórházban „a más pénzét” költik, nem a sajátjukkal gazdálkodnak – ez a válasz arra, miért gazdálkodnak sokszor nagyon is rosszul. A „más pénzének” elverésekor pedig nagyon is egoista módon születhetnek korrupt és klientelista döntések, megint nem kell a szomszédba menni ilyen tapasztalatért. A magánkórház ezzel szemben ugyanazt tartja szem előtt, mint minden egyéb vállalkozás. A vállalkozás egyetlen értelme ugyanis a profittermelés. A vállalkozás nem arra van, hogy közfeladatokat lásson el, hanem szolgáltat. Közfeladat esetében közpénzekért nyújt szolgáltatást, azt rendesen és profitorientáltan számlázva. A profit az a szó, amellyel a politikusok szeretettel ijesztgetnek minket – hiszen nem az egészség a fontos, hanem a jövedelem. Nos, a két forma között csak az a különbség, hogy a magántulajdonos szemrebbenés nélkül vallja be, hogy profitorientált, a köztulajdonos viszont minderről úgy vélekedik, mint a szüzességi fogadalommal vagdalkozó prosti. Tehát hazudik. Mert profit ott is van, csak éppen nem az intézményben, hanem a reá rakodó szolgáltatásokban, sokszor csodálatosan összehangolt szervezésben. Az olvasó láthatja, a szerző a magántulajdonban lévő intézmények mellett teszi le a voksot, hiszen a magánintézmény ugyanazt a biztosítási pénzt használja, mint a köztulajdonban lévő, de lehet, hogy sokkal hatékonyabban. Ha Skandináviában, az ottani korrupciós index alapján élnénk, nem ezt gondolnám, de Szlovákiában élünk, ahol minden „köz-” előtaggal kezdődő szó mögött a mindenkori koncot kell látni. Mindemellett egy választott testület és tisztségviselő ne akarjon egy hónappal mandátuma lejárta előtt privatizálni, mert az bűzlik. Nagyon, nagyon bűzlik, a csókosoknak való odaígérés akár borítékolható is. Ezért nem szabad megtenni. A privatizáció viszont legyen akár első számú kampánytéma: a választó meg eldöntheti, hogy a köznek hisz-e vagy e sorok írójának.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?