Madarat tolláról

<p>A diktátor hajlamú politikai vezetőnek nincsenek igazi barátai, alattvalói és talpnyalói vannak, akik naphosszat azt duruzsolják vezérük fülébe, amit az hallani akar. Vezetési módszerei miatt mára Orbán Viktort is talpnyalók serege veszi körül, a magyar kormányfő így már elfelejtette, mi az igazi barátság. Egy igazi barát nem arra van, hogy naphosszat dicshimnuszokat zengjen rólunk, hanem többek között arra, hogy ha kell, keményen szembesítsen bennünket a hibáinkkal is, aminek köszönhetően jobb emberré válhatunk.&nbsp;</p>

Az ilyen kritika szeretetből fakad, és aki ezen megsértődik, azzal valami nincs rendben. Orbán Viktor a páneurópai piknik huszonötödik évfordulója alkalmából megrendezett e heti sopronpusztai beszélgetése során rendkívül burkoltan a németek szemére vetette, hogy míg negyedszázada a magyarok segítettek a keletnémet menekülteken, Németország, mint baráti állam ezt ma nem értékeli eléggé. Ehhez tudni kell, hogy a páneurópai pikniket 1989. augusztus 19-én tartották Sopron közelében, az osztrák–magyar határon. Fontos része volt a vasfüggöny átvágásának, illetve Németország újraegyesülésének, a Sopronpusztán tartott piknik ugyanis jól jött több mint hatszáz NDK-s állampolgárnak, akik arra használták fel, hogy nyugatra szökjenek. A német külügyi államminiszter, Michael Roth ugyanakkor a páneurópai piknik idei évfordulójával kapcsolatban megjelent beszélgetésében elmondta: az uniós értékekkel megy szembe a magyar kormány, amikor Orbán az illiberális demokráciát és az autoriter országokat tekinti követendő példának. „A barátok között is az őszinte beszéd a szokás, így nyíltan kimondjuk, ha valahol nyomást gyakorolnak a demokráciára, a jogállamra vagy a szabadságra, mint ezt most Magyarországon látjuk” – mondta Roth, megfeledkezve arról, hogy Orbán már nem tudja, mi is az őszinte barátság. Orbánnak ma Moszkvában, Pekingben és Ankarában vannak a cimborái, azon diktátor hajlamú politikai vezetők, akik hozzá hasonló módon látják a világot, olyan demagóg beszédekkel etetve „alattvalóikat”, amelyekben többnyire maguk sem hisznek. „Ez egy szabadságharcos nép, csak a szabadság rendjében érzi magát jól” – kürtölte világgá Orbán a magyarokról az égbekiáltó hazugságot sopronpusztai beszélgetése során. Ha a magyarok valóban a szabadság rendjében éreznék magukat jól, rég vasvillával hajtották volna Moszkváig, Pekingig vagy Ankaráig Orbánt és talpnyalóit, hiszen a szabadságnak és a szabadságot leghatékonyabban biztosító liberális demokráciának Európában ma ők a legnagyobb ellenségei.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?