Ma véget érhet a barlangi dráma

Továbbra is a Bódvarákó melletti Rákóczi-barlang foglya a még szombaton a mélyben rekedt kutatóbúvár, a 26 éves Szilágyi Zsolt.

Továbbra is a Bódvarákó melletti Rákóczi-barlang foglya a még szombaton a mélyben rekedt kutatóbúvár, a 26 éves Szilágyi Zsolt. A barlangi mentőszolgálat szakemberei tegnap úgy döntöttek: az előzetes elképzelésekkel ellentétben várhatóan csak ma hozzák felszínre a szombat este óta bent rekedt fiatalembert, akinek az életéért megfeszített küzdelem folyik.

Kedd délben érte el az egyik merülőbúvár Szilágyi Zsoltot. Attól a perctől kezdve egy pillanatig sem hagyták magára az addig már több mint 66 órát egy kürtőben a kimentésére váró 26 éves sportembert. Pihenőhelyet alakítottak ki neki, és mivel mindig volt, aki vigyázott rá, végre kockázat nélkül el is aludhatott. Czakó László, aki először jutott be a keresett üregbe és tíz órát töltött vele, a felszínen arról számolt be, hogy Szilágyi Zsoltot, aki azóta egy magnószalagon üzent aggódó családjának, a körülményekhez képest viszonylag jó fizikai és lelki állapotban találta.

A melegítőpárnát például maga rakta be a ruhájába. Nehézséget okozott, hogy a számára levitt és felfújt első gumimatrac leeresztett, de aztán sikerült egy másikat, egy hibátlant szerezni.

Kedd este a mentésben részt vevők többsége még abban reménykedett, hogy legkésőbb másnap felszínre hozhatják a mélyben rekedt kutatóbúvárt. Erre két lehetőség kínálkozott. A szakemberek többsége azt a megoldást, hogy ismét víz alá merülve jöjjön a felszínre, túlságosan kockázatosnak találta, mert a búvár szervezete a többnapos fogság következtében legyengült. Szilágyi Zsolt tegnap is azt mondta a mellette lévő társaknak: nem szívesen vállalkozna erre a számára borzasztó élményeket felidéző feladatra. A mentésben a másik lehetőség annak a hasadéknak a kivájása, amelyen keresztül még szombaton meghallották Zsolt hangját, és egészen a megtalálásáig szóval tartották. E táró kialakítása azonban a vártnál nehezebben haladt. A szerda déltájban Szlovákiából érkezett mágneses jeladók segítéségével a mentést irányítók arra a következtetésre jutottak – tudta meg tudósítónk tegnap délután Hegedűs Gyulától, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat egyik vezetőjétől –, hogy még egy-másfél napra van szükség Szilágyi Zsolt kiszabadításához. A sziklavájat áttörése közben ugyanis kiderült, hogy az általuk kezdetben másfél méteresnek hitt, hátralévő barlangszakasz vastagsága valójában öt-hat méter is lehet, tehát a reméltnél távolabb vannak a búvár menedékét jelentő üregtől. A vágat hajtása tegnap úgynevezett mikrorobbantásokkal megállás nélkül folytatódott.

Kedden késő este helikopterrel megérkezett a Rákóczi-barlanghoz egy orvos-búvár. A szegedi dr. Hajnal Gábor kedd éjfél után merült le a barlangi tóba, és ezután 11 órán át volt Szilágyi Zsolt mellett. (Pihenés után ismét visszatért hozzá, és tegnap estére már egy másik orvos is készen állt erre a feladatra.) Ez idő alatt jelentősen felerősödött a viszonylag sokat alvó és már szilárd táplálékot, kekszet is magához vevő kutatóbúvár. A mentésben részt vevőktől megtudtuk: a fiatalember fizikai állapota ennek köszönhetően fokozatosan javul, a pulzusszáma meghaladja a 60-at, s bizakodik abban, hogy ma végre felszínre hozzák, s találkozhat a helyszínen várakozó családtagjaival. A mentésén napok óta dolgozó Dóra Gyula, aki hosszabb időt töltött el a közelében, tegnap délben arról számolt be: Szi-lágyi Zsolt egyik legnagyobb problémájaként uszonya elvesztéséről beszélt.

Arra a kérdésünkre, hogy nem késlekedtek-e a búvárorvos, illetve a jeladó berendezések helyszínre hozatalával, Hegedűs nemmel válaszolt. Szerinte az orvos riasztása időben megtörtént, de csak Szi-lágyi Zsolt megtalálása után volt célszerű a helyszínre hozni. Ugyanez a helyzet a jeladó berendezések bevetésével is – mondta Hegedűs.

Rengeteg segítséget kapott a mentés a felszínen is – emelte ki Virág Tamás alezredes, a műszaki ellátási hátteret szervező Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság edelényi polgári védelmi irodájának vezetője. Bódvarákó polgármestere, Bodolai István és néhány asszony a faluból folyamatosan élelemmel, italokkal látja el a mentésben részt vevőket.

Szilágyi Zsolt felesége, testvére és szülei vasárnaptól a helyszínen vannak. A mélyben rekedt fiatalemberéhez hasonlatos hatalmas lelkierővel, bár egyre fáradtabban várják, hogy végre ismét találkozhassanak Zsolttal. Sokakkal együtt abban reménykednek, hogy ma végre találkozhatnak szerencsétlenül járt hozzátartozójukkal, és szerencsésen véget ér a több napja tartó drámai küzdelem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?