Liliputi irigység

Tetszik tudni, hogy hívják a törpe hátizsákját? Liliputtony. Ám amilyen kicsiny, olyan büszke. Természetesen nem kell a szomszédba mennünk érte. A miénk. Kis ország, kis puttony. Az is félig üresen lifeg. Ráadásul lyukas is – tán a templom egerei falatoztak belőle jobb híján –, mert olyan garasok is kipotyogtak belőle, amelyek már böcsületbeli ügyről cincognak elfelé gurulva. Például. Hallom, hogy a nyári olimpián érmet nyert szlovák sportolók a mai napig nem kapták meg a beígért jutalmat. Ami egy ország szempontjából nem nagy összeg, néhány milliócska, de ami kis lépés a sportolónak, nagy lépés az országnak. Vagy fordítva? Ami nekik évtizednyi lemondás, hajnali edzés, kirándulás, családi idill, diszkóbeli riszálás helyett kemény meló, az az országnak csak büszkeség. Azt meg ugye, ingyen adják. Lehet verni a mellet, fogadni őket elnöki irodában, parlamentben, fényképezkedni velük széles mosolyokkal, fogadást rittyenteni a tiszteletükre, mert hát a mi fiaink... Láttatták az országot. Meg hasonlók. Ja, hogy ígértünk nekik valamit? Nem olyan egyszerű az, kérem! Gondoljunk csak arra a melósra, aki mondjuk szeptemberben várja a júliusi bérét. Vagy szegény miniszterekre, akik alól Bugárék kifújták az új béemvéket, mondván, Mikuláskám, üres a puttony, még tán karácsony sem lesz, furikázzanak csak a régivel, nincs rá hatvan millió. Akkor most ők is sírjanak?

Hanem a török téma, az már nem puttony. Mondja a külügyminiszterünk, nekünk azért kell elleneznünk a török EU-tagságot, mert akkor 28 milliárd euró elgurul a nagy közös ejrópai puttonyból. Mi több, ha ők támogatást kapnak, nekünk nem jut majd. Ekkora demagógiát Husák elvtárs országlása óta nem hallottam. Arról nem szólva, hogy szamárság is, mert az unióban nem úgy osztják a támogatást, hogy ha adnak valakinek, mástól elveszik. Milyen gyorsan elfelejtette a külügyminiszter úr, hogy amikor mi százmilliónyian becsődültünk a klubba, nem roppant össze tőle Európa. Igaz, némileg kibabráltak velünk, az ígéretek a felére csappantak, de hát majd megteszik ugyanezt a hatvanmillió törökkel is. Egyet se féltsük a brüsszeli bürokraták klubját. (Pláne, hogy már a mieink is ott szivaroznak.) A törökökkel egyébként sem ez a gond, nem is az, hogy szivar helyett vízipipálnak, hanem az, hogy Törökország nem Európa. Még a fővárosa is Ázsiában van. Kormánya meg úgy lehet „civil”, hogy a hadsereg tartja rajta a kezét, máskülönben a Korán lenne a török alkotmány. Az emberi jogok betartása is sántikál arrafelé. Úgyhogy sok van a rovásukon. Csak azt nem értem, miért kell akkor félrebeszélni és ködleni? Mondja ki miniszter uram kerek-perec: nem akarjuk, mert mások. ĺgy azonban irigységszaga van a dolognak, ami nem elegáns.