Leszerepelés

Gyurcsány azóta ismét eszik, látszólag semmi sem történt tehát. És mégis.

Azt lenne jó tudni, ki volt az a mélyen gondolkodó ember, akinek a fejéből kipattant a csodás ötlet, hogy Gyurcsány Ferenc előbb menjen el a magyar kereskedelmi televíziózás Mariana-árkába, Hajdu Péter show-műsorába, ahol olyan drámai tekintettel, amilyet csak ő tud, fejtse ki mélységes aggódását a választási regisztráció miatt, majd üljön ki a Kossuth térre egy hétig éhezni. Bár igazából mindegy is, hogy Gyurcsány maga eszelte ezt ki, vagy csak hallgatott valaki másra, a lényeg ugyanaz: Magyarország volt kormányfője, a Demokratikus Koalíció nevű, pártszerű képződmény vezetője semmit sem ért abból, ami ma az országban zajlik. De legfőképpen nincs tisztában önmaga szerepével (ami nincs) és lehetőségeivel (amelyek szintén erősen korlátozottak.)

Ha tisztában lenne ugyanis, akkor pontosan érezné, hogy jó ideje senki sem veszi őt komolyan ebben az országban, vagy ha mégis, akkor legfeljebb idősebb és politikailag végtelenül szenvedélyes nénik, illetve nézőket máshol már szintén nem vonzó politikusfigurák. A többi pártnak viszont Gyurcsány Ferenc legfeljebb két dologért hasznos: a kormányzóknak szidni őt, a többi ellenzéki pártnak pedig elhatárolódni tőle. Ennyi. Viszonyítási alap lett, amihez képest mindenki csak jobbnak érzi magát.

Ebben a helyzetben pedig minden, amihez a politikában – akár jobbító szándékkal is – hozzányúl, azonnal romlani kezd. Mert nincs afelől semmi kétség, hogy a Fidesz legújabb ámokfutása (amely nyomán mindenkinek, aki választani akar, előzetesen regisztráltatnia kell majd magát) a minél szélesebb tömeget megmozgató szavazás ellen van, és mint ilyen pártérdeket szolgál, konkrétan a hatalom megtartását. Ám amikor ez ellen Gyurcsány Ferenc kezd önfeláldozó mártírként éhségsztrájkolva harcolni, akkor a regisztrációról már egyszerűen nem esik szó, csak az ő performance-áról. És a legritkábban együtt érzően.

Ez van. És ezért volt mégis értelme ennek a hétnek: Gyurcsány Ferenc szembesülhetett a realitásokkal. Ha pedig ebből azt a következtetést vonja le, hogy ő itt főszereplő már nem lehet, akkor csak jól jár. És jól jár az ország is. Ha mégsem….hát, legfeljebb röhögünk még párat.

Nagy Iván Zsolt, a szerző magyarországi publicista