Leszámolás Kis-Kurdisztánban

<p>Ahogy eltűnik az Iszlám Állam, úgy kezdhet belső viszonyainak rendezéséhez Irak. A szeptember 25-i kurd függetlenségi népszavazás pedig startpisztolyként adta meg a jelet az évek óta tartó zűrzavaros viszonyok lezárására.</p>

2018-ban választások lesznek Irakban, és Haider al-Abadi, Irak elnöke az újraválasztásra játszik. Al-Abadi 2014-ben került hatalomra, de belső támogatója kevés van, az első alkalommal is főleg Irán és az USA egyetértésének köszönhette sikerét. Az Iszlám Állam fővárosa, Rakka október 16-i bevétele ebben a megközelítésben teljesen más megvilágításba kerül, de ez még midig csak az érem egyik oldala. Moszulnál még vállvetve küzdöttek a kurdok és az irakiak, de az iraki fegyveres erők már akkor is igyekeztek távol tartani a kurdokat a harcoktól. Az, hogy a harmadik legnagyobb várost iraki erők szabadították fel, ugyanolyan jelképes jelentőségű, mint az, hogy Rakkát, valóságos versenyfutást folytatva a szír hadsereggel, a kurdok szabadították fel Szíriában. Nálunk, Európában megszoktuk, hogy a politikusok ígérgetnek, pláne kampányban, de egy olyan régióban, ahol évek óta polgárháború dúl, ennél egy kicsit több kell. 2015-ben szinte az ország harmadát uralta az Iszlám Állam, s úgy tűnt, Moszul után Kirkuk is elesik. A teljes összeomlás szélére sodródott iraki hadsereg visszavonult, a kurdoknak viszont nem volt hova hátrálniuk, a városban a kurd lakosság volt többségben. Valóságos fővárosuknak tekintik Erbil mellett, így „visszavétele” katonailag (később gazdaságilag is) fontos volt. Kirkuk ugyanis kívül esik az ún. Kurdisztáni Autonóm Régió határain, és itt található Irak föld alatti olajkészletének tíz százaléka. Így a terrorállam eltűntével Bagdadban elérkezettnek látták az időt, hogy letörjék az egyre önállóbb politikát folytató kurdok szarvát. Várható volt, hogy miután Irak katonailag rendezi sorait, erőt fog felmutatni, de több biztonsági elemző abban bízott, hogy nyílt összetűzésre nem kerül sor. Ennek ellenére a „határkiigazítás”, ami az egész ideiglenes kurd–iraki határvonal mentén megindult, Kirkuknál áldozatokat is követelt. Október 16-án az iraki erők több irányból is támadást indítottak a Kirkuk körül található ipari telepek, olajmezők, földgázterminálok ellen, betörtek magába a városba és a tőle északra található légi támaszpontra is. A helyzet egész nap zavaros volt, a Rudaw kurd hírportál és a The New York Times ellentmondásos híreket közölt. Hozzávetőleg 25 kurd és 12 iraki halálos áldozatról írt a BBC. Az, hogy Kirkuknál nem robbant ki ennél komolyabb összetűzés, leginkább a kurdok politikai megosztottsága, gyengébb katonai erejük számlájára írható. A kurd források árulásról írnak, a kurd elnök, Maszúd Barzáni pártja a (Demokrata Párt; KDP) fegyveresei látványosan magukra hagyták a kissebségben levő Hazafias Unió (PUK) harcosait, írja a BBC. Haider al-Abadi, Irak elnöke a múlt egy eltűnő pillanatának nevezte a szeptember 25-i függetlenségi népszavazást, amelynek törvényességét eddig sem ismerte el. Al-Abadi bízik abban, hogy az iraki hatóságok hamarosan Irak egész területén érvényesíthetik autoritásukat, írja a Rudaw kurd hírportál. Október 16. így további összetűzések lehetőségét vetíti előre, Amerika pedig, két szövetségesének szembenállása miatt, a közel-keleti útvesztőben rekedhet. Mindeközben pozíciójára szemet vetett mind az egyre erősödő Irán, mind a Szíriában is beavatkozó Törökország.

Ryšavý Pál

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?