Lépfenével fertőzött nő sajtótájékoztatója az Egyesült Államokban

Csütörtökön megjelent a sajtó képviselői előtt az a 36 éves nő, aki a floridai lépfene-előfordulások harmadik ismert érintettje.

Csütörtökön megjelent a sajtó képviselői előtt az a 36 éves nő, aki a floridai lépfene-előfordulások harmadik ismert érintettje. A lépfene (anthrax) kórokozója szakértők szerint bioterroristák számára az egyik legkézenfekvőbb választás lehet, ha ki akarják választani, mivel támadjanak a mit sem sejtő lakosságra.
A múlt héten Floridában egy 63 esztendős férfi meghalt lépfenében. A nagyon ritkán jelentkező kórokozót - ráadásul annak nem is a természetben előforduló válfaját, hanem laboratóriumban kitenyésztett törzsét - hétfőn egy további személy szervezetében is azonosították. Az illető akkor még tünetmentes volt - kórházi antibiotikumos kezelését azonnal megkezdték. Mind az elhunyt, mind a második kórokozó-hordozó ugyanannál az American Media nevű lapkiadó vállalatnál dolgozott.
Ezután a kórokozót fellelték az elhunyt fotószerkesztő munkahelyi számítógépének billentyűzetén. Megkezdték az irodaépület összes alkalmazottjának, illetve az épületben az elmúlt két hónap során megfordult személyeknek a vizsgálatát.
Hétszáz személy elkészült teszteredménye között egy pozitív esetet találtak.
Ez a harmadik érintett - a 36 éves Stephanie Daley - éppúgy a kiadóvállalat levélelosztójában dolgozott, mint a második érintett személy (aki egyébként egy 73 éves férfi).
Stephanie Daley csütörtökön mosolyogva a riporterek elé állt. Elmondta, hogy tünetmentes, és szerda óta szednie kell - hatvan napon át - a Cipro nevű antibiotikum-készítményt. Fogalma sincs arról, hogyan kerülhetett érintkezésben a lépfene kórokozójával. Reméli, hogy a kúrát időben kezdte meg, és minden rendben lesz.
Washingtonban Tim Caruso, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI illetékese elmondta: a különleges védőöltözékben elvégzett, alapos vizsgálat nyomán az American Media kiadóhivatali épületében több helyen találtak lépfene-kórokozót - az épületen kívül azonban sehol sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?