Lemondott a pedofíliával vádolt püspök

Benyújtotta lemondását J. Kendrick Williams amerikai katolikus püspök, a lexingtoni egyházmegye vezetője, akit azzal vádolnak, hogy 21 évvel ezelőtt szexuálisan zaklatott egy 12 éves ministránsfiút.

Benyújtotta lemondását J. Kendrick Williams amerikai katolikus püspök, a lexingtoni egyházmegye vezetője, akit azzal vádolnak, hogy 21 évvel ezelőtt szexuálisan zaklatott egy 12 éves ministránsfiút. Ez már a harmadik püspöki lemondás az amerikai pedofíliabotrányban, és azt a Vatikán kedden elfogadta.

A 65 éves Williams tagadja a vádat, és közölte, hogy önként megy szabadságra annak az egyházi elvnek az értelmében, amely szerint az egyházi személyiség vonuljon vissza a közfeladatok ellátásától, amíg per folyik ellene. II. János Pál pápa a "betegségre vagy más súlyos okra" hivatkozó egyházi törvény alapján fogadta el a lemondási kérelmet.

Az Egyesült Államok több mint 46 ezer római katolikus papja közül eddig legalább 225 kényszerült távozni tisztségéből, amióta a nemi visszaélések botránya januárban kipattant. Williams előtt már két hasonló rangú egyházi vezető kényszerült lemondásra ilyen okokból: márciusban Anthony O,Connell, a floridai Palm Beach püspöke, májusban pedig Rembert Weakland milwaukee-i érsek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?