Lemondott a kormányfő

Csung Hong Von a hétvégén bejelentette lemondását, mégpedig azért, mert a koreai hatóságok több hibát is elkövettek a nemrég történt komptragédia kapcsán. A hajón 476 ember utazott, nagy részüket még megtalálni és azonosítani sem sikerült. De a lényeg most nem ez, hanem hogy léteznek politikusok, akik képesek lemondani a posztjukról, ha az állami szervek valami óriási hibát követnek el. Felénk az ilyesmit még tanulniuk kell az államférfiaknak. Évekig zaklatnak a rendőrök egy megvert lányt, akit hamis tanúzással vádolnak? Nincs főügyésze az országnak, mert az elnök nem hajlandó kinevezni azt, akit megválasztott a parlament? Rokonaival rakja tele a minisztériumot a földművelésügyi tárca vezetője? Kisebb dolgokért is mondtak már le miniszterek, elnökök vagy kormányfők olyan országokban, ahol létezik politikai kultúra. Kelet-Közép-Európa népei viszont még mindig szokatlanul érzik magukat a demokratikus rendszerekben, hisz az önkényuralomban szocializálódtak, és sokan vissza is sírják azokat az évtizedeket, amikor „mindenkinek volt munkája”, és nem kellett gondolkodni azon, hogy kire szavazzanak, ugyanis nem voltak választások. Az ilyen választók mellett arany életük van az állami vezetőknek, mert ha nagy hibát csinálnak, akkor sem fogják a lemondásukat követelni az utcára vonult tömegek. De még vizes palackkal sem dobják őket fejbe, ahogyan Csung Hong Vonnal tették, amikor nemrég az elsüllyedt komp utasainak hozzátartozóit látogatta meg. Schmitt Pál lemondása a kevés kivételek egyike volt, még akkor is, ha a nagy nehezen meghozott döntés nem az ő saját, hanem inkább az őt megválasztó Fidesz realitásérzékét dicséri. Előtte néhány évvel Gyurcsány Ferenc kényszerült lemondani több hónapos politikai haláltusa után. Ezek viszont kikényszerített lemondások, nem olyanok, mint a koreai kormányfő esetében, aki miután beismerte, hogy „elk...tuk”, azonnal tudta is, hogy mennie kell. Szlovákiában viszont a miniszterelnök államfőnek jelölteti magát, a Legfelsőbb Bíróság elnöke még öt évig főbíró szeretne lenni, a házelnök pedig, miután valaki majdnem széket dob az erkélyről a plénumba, korlátozza az újságírók mozgását a parlamentben, ahelyett, hogy ő is lemondana. Valószínűleg azért ilyenek a politikusaink, mert mi is ilyenek vagyunk.