Legyünk éberek!

<p>Hűséges olvasó telefonált. Feldúlt hangon ecsetelt egy mondhatni kollektív tapasztalatot. A csallóközi falucskában, ahol lakik, termékbemutatót tartottak. Az olvasó okos nő, átlát a szitán, de nyugdíjas, volt ideje, hát elment. Végső soron megérte, mert kapott egy vasalót.&nbsp;</p>

Nem is azért telefonált, hogy rossz a vasaló (bár már arra is volt példa az ilyen termékbemutatóknál, hogy az ún. ajándék csak egyszer működött, aztán irány a szemét), hanem azért, hogy a sajtó erejével hívjuk fel a figyelmet arra, milyen veszélyes tevékenységet folytat ez a cég. Az úr, aki a bemutatót tartotta (a nevét tudjuk, legalábbis azt, amelyen bemutatkozott), bombasztikus belépővel kezdte. Megkérdezte, a jelenlevők közül hányan szednek gyógyszereket. Amint az várható volt, szinte mindenki, és nem is egyféle gyógyszert. Erre az úr elkezdte ecsetelni az orvosságok káros hatását, egészen odáig menve, hogy ezek okozzák a betegségeket és az emberek halálát. Mindezt érzékletesen és hihetően adta elő, érzékenyebb lelkek talán már látták is magukat a gyógyszereknek köszönhetően a koporsóban. Mit kell tehát tenni? Tette fel a kérdést a halálra vált nyugdíjasoknak. Ki kell dobni a gyógyszereket! Mert van más lehetőség! Ez a lámpa! S itt kezdődött a termék bemutatója. Ha valaki azzal a lámpával lámpázza magát, annak biztos, hogy javulni fog az állapota, sőt, meg is gyógyul! Ugye, jókat nevethetnénk ezen az orvostudományi szempontból durván dilettáns szónoklaton, ha mások is nevetve mentek volna haza, kezükben a vasalóval (azért továbbra is kitartok amellett, hogy „ingyen” vasalónak „híg a leve”). Csakhogy olvasónk elmondása szerint nem ez történt. Többen kijelentették, igaza volt az úrnak. A gyógyszerek tényleg tönkretesznek, s ők tényleg abbahagyják a szedésüket. Hazamegyek és mindet kidobom, mondta felbuzdulva és meggyőződéssel egy asszony, aki magas vérnyomásra, szívre és még ki tudja, mire szed orvosságot. Az olvasót pedig másnap reggel felhívta egy hölgy (a nevét tudjuk, legalábbis azt, amelyen bemutatkozott), s elkezdte győzögetni. A következő reggel szintúgy. Akkor az olvasó leordította, felhívott engem, és elment a körzeti orvoshoz is, hogy tájékoztassa, miféle egészségügyi propaganda pusztított a faluban. Azzal kezdtem, hogy ez kollektív tapasztalat. A falu neve tetszőlegesen helyettesíthető, hiszen ezek a különösen veszélyes szélhámosok feltehetőleg településről településre járnak. Kihasználják, hogy a beteg ember a szalmaszálba is kapaszkodik. Ez mélységesen gonosz dolog, nincs az a vasaló, amely jóváteheti. De csak a mi hiszékenységünkön múlik, garázdálkodhatnak-e.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?