Legyen zöld!

<p>Remélhetőleg azért nem Ján Počiatek dönti majd el, milyen színűre festik a pozsonyi Öreg hidat a felújítás után. A közlekedési miniszter hétfőn villáskulccsal pózolt a főváros lebontásra váró, legrégebbi hídján, és megjegyezte, reméli, nem zöldre festik majd az új konstrukciót, ahogy a látványterveken is szerepel, mert neki a zöld hidak nem tetszenek.</p>

Párkányban és Komáromban is zöld a híd, vetette közbe az egyik újságíró, mire a miniszter megeresztett egy tőle megszokott mikiegeres mosolyt, megrántotta a vállát, és azt mondta: lehet, hogy a környékbelieknek ott tetszik, de neki nem. Nincs ezzel semmi baj, sőt, örvendetes, hogy némelyik kormánytagnak vannak esztétikai igényei. Most már csak arra kellene rájönni, milyen színű hidak tetszenek Počiateknek. Mert hát ugye a hidak többsége zöld, fekete, szürke, vagy annyira rozsdás, hogy a színét sem lehet megállapítani. Piros, rózsaszín, sárga vagy kék hidakat legfeljebb Disneylandben találunk (na jó, a San Franciscó-i Golden Gate is piros). De Pozsony nem San Francisco (bár Ligetfalu néha az Alcatraz-szigetet idézi), egy darabig még nem is lesz az, a hídjai pedig nagyrészt szürkék és depresszíven hatnak az emberre. Szeretjük a régi dolgokat, de el kell ismerni, hogy a fővárosi hidak közül a legújabb, a 2005-ben átadott Apollo híd dobja fel leginkább a város panorámáját. Az Új híd (újabban megint SNP híd) ugyan érdekes építészeti vállalkozás, de sokaknak mégis inkább a szürke, szocialista Pozsony szimbóluma, mindezt pedig súlyosbítja, hogy ennek a hídnak az építése miatt dózerolták le a 60-as évek végén a Váralját. A Kikötői és a Lafranconi híd együttvéve is legfeljebb annyi esztétikai élményt képes nyújtani, amennyit egy zsák cement, és az Öreg híd is meglehetősen ronda volt a háború utáni formájában (korábban fent, a közepén volt egy érdekes ív, ami sajnos nem került vissza). A 2015 őszére ígért új változaton sem lesz ív, vagyis megmarad a jelenlegi összhatás, ami egy Dunán átfektetett tűzoltólétra képét idézi, de legalább lesznek széles gyalogos- és biciklisávok, eltűnik a drótháló, és ahogy Esterházy Péter szobafestője mondaná: „az egész még kap fogni egy ilyen vajszínű árnyalatot”. Pontosabban zöldet, ha minden jól alakul, mert még egy szürke hídra tényleg nincs szüksége Pozsony leharcolt városképének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?