Leépítés, leépülés, elmúlás

<p>Azt, hogy a Fico-kormány hogyan bánik a kisebbségekkel, nem a hangzatos nyilatkozatokból, hanem az érdemi fejleményekből, pontosabban azok hiányából lehet kiolvasni.</p>

Mint utólag megállapíthatjuk, a hangzatos bejelentések ellenére nagyjából másfél évre volt szükség ahhoz, hogy káoszba fulladjon a kisebbségekért felelős kormányhivatal működése. Az a testület bénult meg és vált tökéletesen működésképtelenné, amely a magyar érdekképviselet egyetlen intézménye a pártokon felül – legalábbis hivatalából adódóan ez lenne a dolga. Eleve problémás volt megemészteni már azt is, hogy a kormányváltás után a miniszterelnök által kisebbségi téren hirdetett status quót felrúgva átszervezték a kormányhivatalt, gyakorlatilag önálló döntéshozatali jogkörök nélküli bürokrata szintjére silányítva a kormánybiztos funkcióját. Azonban még súlyosabb problémákhoz vezet, hogy jelenleg nemhogy kormánybiztos nincs (már negyedik hónapja...), hanem a hivatal a kaotikus és elképzelés nélküli átszervezések miatt alkalmatlanná vált alapvető feladatai ellátására. A. Nagy László lemondása után ugyanis a Smernek semmiféle koncepciója és terve nincs a helyzet kezelésére és megoldására, mindössze kósza pletykákra lehet hagyatkozni azzal kapcsolatban, mégis mi lesz a kisebbségi hivatal sorsa. Korábban is tapasztalhattuk a különféle egyeztetéseken, hogy nyelvhasználati kérdésekben a hivatal nem képes ellátni a feladatát, elsősorban szerkezeti okokból, a szervezési hiányosságok és a szakértők alacsony létszáma miatt. Most pedig a hivatal csupán megbízott vezetővel működik, s nemcsak a kisebbségek védelmének ellátására képtelen, hanem egyenesen veszélybe sodorja a kisebbségi szervezeteket, hiszen a kisebbségi kulturális támogatások átutalása jócskán késik. Így több civil szervezet került súlyos helyzetbe, meghirdetett programokat kellett lemondani vagy átütemezni, esetleg hitelekből megvalósítani. Márpedig ha még a helyi akciókat is fel kell adni, vagy veszélybe kerül a könyv- és újságkiadás az egyébként is szűk esztendők után, akkor az hosszú távon is beláthatatlan következményekkel jár az egész közösségre nézve, mert a helyi aktivitások tizedelődnek meg.A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a kisebbségi hivatalban uralkodó káosz mértékével és utóhatásaival, hosszú távú következményeivel a széles nyilvánosság nincs tisztában.  Ráadásul az eszmélésre a nyári hónapok után, egy meglehetősen rossz időszakban, a megyei választások előtt kerül sor, a különféle kampányrendezvények árnyékában nehezebbé válik a probléma tematizálása. Az elemi rosszindulat, a hozzá nem értés és a bürokrácia elleni fellépés egy újabb próbája lehet a helyi magyar társadalom erejének.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?