Lazítani

A járvány miatt szó szerint az utolsó pillanatra tolódott ki a Matovič-kormány programnyilatkozatának ismertetése. Ez részben érthető is, hiszen a kormánypártokat és a minisztériumokat a járvány elleni harc köti le, ennek a kormánynak nem adott a történelem száz nap türelmi időt, sőt már működése első hónapjában előjöttek a súrlódások.

Az is megmutatkozott például a korlátozások enyhítése körüli vita kapcsán, hogy mik lehetnek ennek a kormánykoalíciónak a gyengéi.

Húsvét után Igor Matovič bejelentette, április 20-án nyilvánosságra hozzák, milyen menetrend szerint jöhetnek az enyhítő intézkedések.

Aztán a szociális hálón közzétette, nagyon nehéz szívvel szánná el magát a korlátozások lazítására.
„Őszintén – nagyon unom már azokat a szövegeket, hogy Matovič most végzi ki a szlovák gazdaságot, mert nem akarja azonnal kinyitni a bezáratott üzleteket” – osztotta meg érzéseit. Jegyezzük meg itt, hogy ha valaki a normális élethez való fokozatos visszatérést javasolja, azt nem kell feltétlenül és azonnal azzal megvádolni, hogy azért mondja ezt, mert a haverjának golfpályája van, vagy mert kávéházi okoskodó (most nincs is nyitva kávéház), emberi jogi aktivista, aki még egyszer sem volt kint a terepen, hogy segítsen valakinek. Matovič azzal az érvvel állt elő, hogy ha helytállóak a számítások és a gazdaság eddig a GDP 30 százalékával esett vissza, akkor az üzletek megnyitása csupán 2 százaléknyi növekedést tenne ki, ez pedig elhanyagolható. Csakhogy emögött a 2 százalék mögött több ezer ember van, akiknek a megélhetése van veszélyben – kisvállalkozók és az alkalmazottaik. Az ilyen kisvállalkozások nagyságrendekkel többet jelentenek az önfoglalkoztatás és a foglalkoztatottság szempontjából is az országnak, mint a GDP-hez adott 2 százalékos részesedésük. És olyan rétegről, emberek ezreiről van szó, akiknek éppen most fogynak el a megtakarításai – ha egyáltalán voltak, vagy pedig nem kapják meg a fizetésüket, elveszítik állásukat, így pedig az állami szociális rendszer támogatásaira fognak szorulni. Nem beszélve arról, hogy az csak az egyik dolog, ha kinyithat a kávézó vagy valamilyen bolt, a kérdés, hogy mikor lesz ismét a korábbihoz fogható forgalma. Nagyon sokáig elhúzódhat a visszakapaszkodás.

Épp ezért érthető, hogy az emberek várják a menetrendet, a fokozatos lazításokat. Egy-két kirívó esettől eltekintve, mint például a bazini idősotthon vagy néhány roma telep, a járványt egyelőre ellenőrzés alatt tartjuk. És a mágikussá vált mutató, az R0 is kedvező – egy fertőzött átlagosan csak még egy embert fertőz meg.

Olyan országokban is megkezdődött a társadalmi vita a gazdaság fokozatos újraindításáról, amelyeket sokkal nagyobb mértékben sújt a járvány. Például senki sem bélyegzi cinikus, felelőtlen, emberéletekkel mit sem törődő politikusnak Sebastian Kurz osztrák kancellárt, amikor kijelenti: „Gazdasági szempontból minél gyorsabban le akarjuk gyűrni ezt a válságot és harcolni minden egyes munkahelyért”.

Egyébként ez a két dolog ugyanaz: amikor az egészség védelméről és a munkahelyek megmentéséről beszélünk, ugyanúgy az emberekről van szó.

A kormányzás első száz napjában legalább azt kellene megtanulnia a kormányfőnek és a koalíciós partnereknek, hogy kerüljék, ne pedig élezzék a felesleges konfliktusokat.

A szerző a TASR munkatársa