Látod, édesanyám?

Egy nem éppen sikeres cipőrendelés volt az előfutára az én többszörösen balszerencsés napomnak. Édesanyám címére kiszállították ugyan az ajándéknak szánt nyári lábbelit, de kiderült, hogy elnéztem a méretet. Nem ugorhatok át ebédszünetben a szülővárosomba, mivel ötven kilométer választ el tőle. Pénteken kora délután mégis úgy döntöttem, teszek egy fordulót: otthonról haza. Hazaérkezésemkor mentegetőzni kezdtem a balul elsült ajándékrendelés miatt, miközben levelet hozott a postás a szociális biztosítótól.

Miután édesanyám felbontotta az írást, nagyot sóhajtott. A hivatalos levélből kiderült, csak egy gyermeke van, az én szeretett öcsém. Ez azt jelenti, hogy egyetlen szlovákiai munkavállaló után jogosult 2023-tól arra, hogy a gyermeke bruttó bérének 1,5 százalékával kiegészítse a szülői nyugdíját. A szülői bónuszt a gyermek két évvel ezelőtti jövedelméből számítják ki, amit szépen fel is tüntettek a levélben. Az enyémet nem, mert engem sem tüntettek fel. Harmincöt fok volt árnyékban, dőlni kezdett rólam a verejték. Most akkor mi van?! Bajban a vers a legjobb barátom, ezúttal Ady sietett a segítségemre, ahogy ott álltam szerencsétlenül, kezemben a cipősdobozzal. „Sem utódja, sem boldog őse... Sem rokona, sem ismerőse. Nem vagyok senkinek, Nem vagyok senkinek… észak fok, titok, idegenség...”.

Mert a Napnál is fényesebb volt a helyzet, hogy az anyakönyvi hivatal nyilvántartásában nem vagyok az anyám gyermeke. Hirtelen minden olyan kétségbeejtően reménytelennek tűnt, hogy egy gyors és eredményes cipőcserét követően elköszöntem, és siettem a dolgomra. Az első meglepetésből felocsúdva hétfőn felhívtam a szülővárosomtól három járással arrébb lévő járási szociális ügyi hivatalt, hogy megkérdezzem, mi a teendő. Nagyon kedves magyar hölgy vette fel a telefont, és azt tanácsolta, vegyem fel a kapcsolatot annak a városnak az anyakönyvi hivatalával, ahol születtem, majd egy napra rá keressem őt újra. Ott, ahol világra hozott az édesanyám, mára megszűnt a kórház, mi több, hamarosan a sürgősségi betegellátó központjukat is bezárják. A szülővárosomban lévő anyakönyvi hivatalban azt mondták, találó vezetéknevem van, mert talán éppen én vagyok a századik, aki betelefonál. Nem értették a helyzetet, mert a vezetéknevemet még házasságkötéskor sem változtattam meg, tehát ebből sem adódhatott félreértés. Néhány anyakönyvi hivatalban külön napokat jelöltek ki, amikor kizárólag szülőket „párosítanak” a gyerekeikkel, és emiatt nem fogadnak ügyfeleket. Türelemre intettek, mondván, ha megadom a születési számomat, ma-holnap pótolják a szükséges bejegyzést. Két-három nap múlva jelentkeztem a mostani lakhelyem járási szociális hivatalában a kedves hölgynél, aki megnyugtatott, hogy már meg is oldódott a probléma: mostantól már lánya és fia is van a nyugdíjas édesanyámnak. Örömködtem én is, de búcsúzóul megkérdeztem: mikor kaphatja meg az ügyfél a második gyermeke után járó éves nyugdíj-kiegészítést? A válasz letaglózott. Kiderült, hogy várhatóan majd ősszel fizetik ki az éves járulékot, hamarabb semmiképpen sem.