Lábatlan zebra

Megnyugodtam, hogy nem csak nekem voltak gondjaim a gyalogos közlekedéssel. Egy belga példa azt mutatja, másnak is vannak. Gyerekkoromban a falunkat átszelő főutca azt jelentette, hogy ott csizma nélkül járhattunk-kelhettünk, mert eső után csak ott nem volt térdig érő sár. Különösebb szabály nem volt, nem volt rá szükség, hiszen jobbára csak gyalogosan közlekedtünk. Miénk volt a főutca egész szélességében. Ha két lóerős kocsi jött, mert akkor még az volt forgalomban, félreálltunk, és elengedtük a pacikat. Később, amikor a közeli kisvárosba kezdtem iskolába járni, bonyolódott a dolog. Figyelmeztettek, hogy csak a zebrán közlekedjek, mert úgy biztonságos. Mivel nem tudtam, hogy a mifelénk honos zebrának se négy lába, se farka – nem más az, mint szaggatott fehér csíkmező az országúton keresztben –, megkérdeztem, nem közlekedhetnék-e zebra helyett biciklin. Én ugyanis a kocsit húzó lótól is úgy féltem, mint a tűztől, hát még hogy rettegtem a zebrától, pedig akkor még nem is láttam, csak képről, ám nem cicának tűnt. Természetesen megtanultam, mi a zebra, és elméletben azt is elsajátítottam, hogy a pirosnál megállok, a zöldnél indulok, a sárgánál elkészülök. Ám csak nem bírtam megérteni, mit is kell csinálnom a sárgánál, hogyan kell elkészülnöm. Ezért egy ideig a sárgánál mindig helyben jártam, mások mulattatására. Aztán megtanultam az aluljárók és felüljárók meg ilyen-olyan átjárók használatát is. És önvédelemből tartom is magam a szabályokhoz, mert úgy gondolom, a szabálytalan gyalogjárást elkövetők ön- és közveszélyesek. A minap a főváros egyik legforgalmasabb csomópontján próbált átkelni az úttesten egy emberke, s hát bizony rácsusszant egy négykerekű. Hogy neki annyi, az annyi (már bocsánat a megfogalmazásért!), de milyen lelki teherként marad ez meg a sofőrben, aki járműjével szabályosan közlekedett, ám valahogy mégis köze van egy élet kioltásához. Holott a baleset elkerülhető lett volna, ha a gyalogos él a lehetőségeivel, vagyis használja a gyalogosközlekedés eszközeit, magyarán, ha a baleset helyszínéhez közeli két gyalogátkelőt – zebrát – vette volna igénybe, vagy pedig az ugyancsak közeli aluljárón keresztül próbált volna átkelni az út túloldalára. Nap mint nap látom ugyanazon a helyszínen, hogy az emberek mennek toronyiránt, át az úttesten, ahol a madár se jár, bele a nagy járműforgalomba, nagy mellénnyel, hogy ők majd megmutatják, lehet azt úgy is, ahogy nem szabályos. No, de előfordulhat, hogy a belga példa majd elrettent. Ott ugyanis az egyik tartományban a rendőrség megkezdi a gyalogosok bírságolását. A közlekedésben vétkező gyalogosok rendes, a szabálysértést leíró büntetőcédulát kapnak. Igaz, fizetniük nem kell, de van a pénzbírságnál rosszabb is. Részt kell venniük egy, a közlekedési szabályokat ismertető tanfolyamon. Ezzel módosul a mondás: a jó diák és a rossz gyalogos holtig tanul. Ám könnyen meglehet, hogy ez az utóbbinál csupán az út közepéig tart.