Kulturális veszteségeink XVI.

Az én falamon legalább ötvenen búcsúztak a hazai magyar amatőr színjátszás leglelkesebb, legodaadóbb alakjától. Nagyon szép bejegyzéseket olvastam profi színészektől, akiket Kiss Péntek József fedezett fel, indított el a pályán. De olyan egykori GIMISZ-esek is köszönetet mondtak neki, akikből ugyan nem lett színpadi ember, de az élet más területén bőségesen kamatoztatni tudták azt a magabiztosságot, bátor kiállást, retorikai ismereteket, amelyekhez neki köszönhetően jutottak. Akkor még nem tudhatták, de mostanra rádöbbentek, milyen sokat jelent, ha az ember lámpaláz nélkül meg tud szólalni népes hallgatóság előtt. Vagy az, hogy csapatban tud dolgozni, ahol számíthat a többiekre, és a többiek is számíthatnak rá, a cél pedig közös. És a kritikai érzék kifejlődéséhez nélkülözhetetlen önálló gondolkodást is megtanulhatták Kiss Péntek Józseftől, ami napjainkban különösen jól jön.

Néhány facebookos búcsúzás annyira szép, hogy muszáj idéznem belőlük – remélem, nem bánják a szerzők.

„Mielőtt megismertem azt a furcsa fazont, Kiss Péntek Jóska bát, kedveltem a színházat, de tizenéves hülyegyerekként nem igazán foglalkoztam vele, mert jobban érdekelt a... az, ami a tizenéveseket általában érdekli. Miután megismertem, már a színház szerelmese voltam, mert megtanította megérteni, nem csupán bámulni kifelé a fejemből. Berántott. Addig-addig rágta a fülemet, míg színpadra nem álltam, pedig soha meg sem fordult a fejemben, nálam lámpalázasabb embert még nem hordott hátán a Föld. Pillangó-hatással volt az életemre: ha ő nincs, sosem állok színpadra, sosem ismerem meg ezt a gyönyörű világot, sosem folyok bele az amatőr színházi világba. Sosem ismerem meg a feleségemet. Sosem tudom meg, lapul-e bennem valami, vagy nem vagyok jó semmire.”

Vagy: „Örülök, hogy legalább huszonöt évig ismerhettelek, hallgathattam utánozhatatlan nevetésedet, láthattam rendezéseidet, beszélgethettem veled színházról, színházról és színházról... Nagyon szerettelek. Üdvözlöm Gézáékat – egyre jobb ott fönn a társaság.”

Felkerült egy szívszorító, 2013-as videó is, amelyen a fenti idézetben említett, tavaly elhunyt Benkő Géza olvassa fel Kiss Péntek József versét egy rimaszombati könyvbemutatón. Ezt a felvételt a Magyar Interaktív Televíziónak köszönhetjük. Mert a színház mellett sok minden mással is foglalkozott ez az érzékeny, csupa szív ember, például versírással is. Privát retró című kötetének szerkesztésére engem kért fel, és alaposan meglepett lázadóan lüktető poétikájával. Vasárnap az is megfordult a fejemben, hogy posztolok tőle egy verset, de aztán az utolsó pillanatban meggondoltam magam, mert hát ki vagyok én, hogy eldöntsem, melyik a legjobb költeménye, ráadásul ő maga sosem osztott meg saját alkotásokat. Talán azért, mert túl tolakodónak, tukmálónak tartotta ezt a fajta megnyilvánulást.

Örültem, amikor tavaly eljutott New Yorkba és elájult a várostól, amelytől anno én is elájultam. Úgy tudom, készült vissza megnézni, milyen ott a karácsonyi vásár. Hát, azt már nem fogja látni, sokak szerint sokkal szebbet lát most valahol.

Olyan jó lenne hinni ebben...!