Kulturális veszetségeink XXII.

Remek érzés, amikor az a jelölt győz, akikre az ember szavazott. Mert ilyenkor az embernek sikerélménye van, úgy érzi, egy kicsit ő is nyert. Az önkormányzati (és minden egyéb) választás esetében persze csak később derül ki, nyereségről vagy veszteségről van-e szó, döntésünket a dolgok pillanatnyi állása, az összegyűjtött információk és eddigi élettapasztalataink is befolyásolják. Na, meg persze a szimpátiafaktor. 
 

A fővárosban velem együtt sokan érezték úgy, hogy elegük van a politikai pártokból, jöjjön egy független főpolgármester. Az illető ráadásul szakmájára nézve műépítész, Fulbright-ösztöndíjasként a Columbia Egyetemen is tanult, méghozzá a polgárok városukhoz fűződő viszonyának javítási lehetőségeit kutatta. Hosszú évek óta az élhető város megteremtéséért munkálkodik a Mestské zásahy (Városi beavatkozások) nevű civil kezdeményezés élén. A szervezet több látványos sikert ért el, hogy csak a legismertebb jótéteményt említsük: neki köszönhető az évekig üresen álló Régi Vásárcsarnok revitalizálása. 

A 41 éves Matúš Vallo ráadásul nem egy ember, hanem egy egész csapat. Aki rá szavazott, az a Team Vallóra adta voksát, a jelölt mögött álló szakemberek ugyanis minden területet érintő tervet dolgoztak ki. Vagyis a jelölt nem tesz úgy, mintha mindenhez értene, mintha az ő fejéből pattant volna ki ez az átfogó, ambiciózus tervcsomag, amelyet meg szeretne valósítani. 
Szóval én rá szavaztam, és most örömködök, mert ez az összevissza építkező, koncepció nélkül burjánzó város megérdemel végre egy racionális építész főpolgármestert. 

De mi itt a kulturális veszteség? – kérdezhetnék. Nos, csupán annyi, hogy Matúš Vallo nem mellesleg az ország egyik legnépszerűbb rockbandájának basszusgitárosa.

A Para zenekarra úgy tíz éve figyeltem fel, pedig akkor már 13 éve működtek. Valamelyik fesztiválon láttam őket, és lenyűgöztek – igaz, inkább Lasky, az énekes, mintsem a basszusgitáros. Ez talán megbocsátható, hiszen egy koncerten mindenki a frontemberre figyel, ráadásul Lasky hangilag és kiállásában is legalább olyan átütő egyéniség, mint Kuly a Desmodból. Szóval azóta követem a Para munkásságát, Menšina című CD-jüket például meg is vásároltam – rendesen, pénzért –, és azt is örömmel fogadtam, hogy idén új albumuk jelent meg. De egészen a kampányfinisig nem tudatosítottam, hogy az én főpolgármester-jelöltem egyben a zenekar basszerosa. Be is vallom, mikor esett le a tantusz: október 29-én megtudtam, hogy nagyszabású ingyenkoncert lesz Pozsony szívében, a vásárcsarnok előtt, a Vallo-kampány részeként, olyan nevekkel, mint Jana Kirschner, a Hex, a Billy Barman, a Puding Pani Elvisovej, és nem utolsósorban a Para. Már korábban is feltűnt, hogy rengeteg művész támogatja Vallót, de a kép csak a koncert előtt állt össze. Mert hiszen az általam birtokolt Menšina című album producere, a brit Eddie Stevens, aki a Molokóval és Róisín Murphyvel is dolgozott, egyben Jana Kirschner élettársa. Ezért evidens, hogy az egyik legmenőbb hazai énekesnő felbukkant ezen a koncerten. Ahol természetesen nem ő, hanem a Para aratta a legnagyobb sikert.

Nos, a zenekarnak új basszusgitáros után kell néznie, mert nem valószínű, hogy Pozsony főpolgármestere ráér turnézgatni vagy hetekre stúdióba vonulni. Ez az a bizonyos kulturális veszteség. De azért képzeljenek ide a végére egy kacsintós, mosolygós emojit...