Kulturális és közéleti sokk

„Fiam, ha lehet, ne kritizáljon senkit, ha meg muszáj, akkor ne csak az egyiket, a másikat is szidja, mert úgy illik!” – tanítómesterem ezt alaposan belém sulykolta. Most mégis kritizálni fogok, úgy érzem, a múlt héten indult két tévéműsor mellett nem mehetek el szó nélkül, de meg tudom tartani mesterem tanácsát, mivel az egyiket az egyik, a másikat a másik magyar kereskedelmi csatorna indította. A Bajkeverők hétfőn kezdték el áldatlan tevékenységüket: lakótelepi fiatalok elhatározták, kitörnek a betondzsungelből, és egy Roburban utazva átbulizzák a nyarat. A műsor tervezetében bizonyára a következő mondat volt olvasható: szeretnénk bemutatni nyolc primitív, a magyar nyelvből az iskolában felmentett fiatalt, hogy lássák a megfáradt, otthon ülő emberek, így is lehet élni – mert ez az üzenete. Az első részben két srác lakhatatlanná tett egy családi házat, szétverték a berendezést, s mire társaik megérkeztek, már méteres víz állt a nappaliban, abban fürödtek, piáltak. A zavaró tárgyakat, például könyveket kidobálták az udvarra. Nesze neked, kultúra! És ez csak a kezdet, még tíz rész vár ránk. Megkockáztatom, ilyen hosszú ideig nem lesz műsoron a másik csatorna új közéleti talkshow-ja, a Mutató. Hacsak nem változtatnak a szerkezetén. A lényege: három (!) riporter faggat egy bizonyos témáról két vendéget, majd az elmaradhatatlan reklámblokk után újabb kettőt. Már az ötlet is halálra ítélt. Emlékszem, valamikor a 90-es években koalícióra lépett három, egyenként 2 százalékos népszerűséggel rendelkező párt, mondván, közösen átlépik az 5 százalékos küszöböt, és bejutnak a parlamentbe. Tervük csak matematikailag működött, fél százalékot értek el. ĺgy van ez az élet más területein is. Tehát ha három népszerű, a maguk területén kiváló riportert leültetünk, az nem jelent háromszoros nézettséget és átlagon felüli színvonalú műsort. Ez utóbbi be is bizonyosodott. Háromfelé vitték el a beszélgetés menetét, pontosabban csak szerették volna, mert igazából egyikük sem tudott érvényesülni, és a beharangozott témák felét sem sikerült kivesézniük, amit ráfogtak a szűkös időre, én, a néző pedig összességében semmit sem tudtam meg. Nesze neked, politika! Minden médiaiskolában tanítják, hogy a vitaműsorok akkor a legcélratörőbbek, ha minél kevesebb a résztvevő, miközben a műsorvezető (1 darab!) csak azért van ott, hogy ügyeljen a rendre, kordában tartsa a beszélgetést. Végezetül ismét tanítómesteremet idézném: „A kereskedelmi médiumok többsége valahol a pokolban fészkel, ezért még van hová süllyedni. Visszasírjuk majd a valóságshow-k első szériáit. Ahogy visszasírtuk azokat az időket is, amikor nyolcról csak tíz koronára emelték a tej árát. Lesz ez még rosszabb is.”