Kristálytiszta gondolatok

A szeptemberi vers így hangzik: „Színes fák szökőkútja, sziporkázó levelek háborúja, szorgalmas szellő ide-oda fújja, szörnyű szélfúvástól fellebben a szoknya”. Írta Popálená Izabella, illusztrálta Šušla Sandra. A Szenczi Molnár Albert Alapiskola tanulói.

Mert ilyen különleges naptáram van. Molnár Enikő és Sándor Erika pedagógusok irányításával gyerekek alkották. Hála a naptárnak, az ő néha lírai, néha vicces, de mindig találó gondolataik kísérik végig az évemet. Hát kell ennél jobb, szebb?

A tavasz Szilvási Eszter soraival kezdődött: „Márciusban melenget legszebben az ének, minden madár társra lel, most már nem félnek, messzi távolból ismét visszatérnek”, s bizony sajnáltam, hogy a mi madárkáink nem tértek vissza, pedig várta őket az üres fészek. De nem sokáig búsultam, mert ahogy Pongrácz Tamás Achilles írta, áprilisban „árad a zöld szín, nyílik a kákics, ám mindenki túrázik, ki nem nyápic”. Szót fogadtam neki, és elkezdtem rendszeresen sportolni. Lám, nem is kell motivációs szakirodalom, borsos árú motivációs előadás, néha elég egy gyermeki verssor, és az ember megváltoztatja az életét. Mosolyogva. Mint ahogyan Podmaniczky Barbara írja a májusról szóló versében: „Májusi szellő suttog, mama ezt látja és mosolyog”. Hát melyik mama ne mosolyogna, ha látja a gyermeke alkotását. A szellősuttogás már csak ráadás. Aztán jött a június, a tanév utolsó hónapja. Korpás Lilla azzal kezdi versét, hogy „jaj, bizonyítványomban a hármasnak helye nincsen”, és azzal fejezi be, hogy „jegyzárásra az átlag oké lesz – már akinek...” Akkor arra gondoltam, milyen jó, hogy van, aki nem elégszik meg az átlaggal, persze abban az esetben, ha tudja, hogy többre is képes. Sajnos, én épp az ellenkező magatartással szoktam találkozni. Mit strapáljam magam, jó lesz a hármas is, tanárnő... 

És a nyár. „Júliusban nincs tanulás, fürödnek az emberek, jót játszanak a gyerekek, mint a hangszerek”, írta Vojtek Márton, Nagy Liliána pedig azt, hogy „augusztus a hónapom, a fákat színesbe burkolom”. S nemsokára majd „oszlik a nagy köd, búvik a vad is, októberben olykor kibújik a nap is” (Németh András), novemberben „nagy fehér felhőket borító egek, nedves őrjöngő záporra erednek” (Ajpek János). És a karácsony: „daloló angyalok dicséretet zengenek, dermedt szívekbe szeretetet visznek (Šillo Klára). S egyszer csak arra ocsúdunk, amit Oravec Veronika ír: „január, január, jaj, de jó, jégkorcsolya, hógolyó, jó ötletek, hull a hó.”