Közhasznú idióta

 

Hangsúlyoznám, nem először mondta ki ezt, de most egy díj miatt vált a közbeszéd tárgyává. Esemény lett, hogy a .týždeň című minőségi konzervatív hetilap két címlappal jelent meg, az egyik magyar volt. Esemény lett, mert fehér címlapra már volt példa, sokkoló vagy provokatív címlapra is, de a két címlap nem szokványos, mint ahogyan az sem lett gyakorlat (Szlovákiában, hasonló lapok másutt vannak), hogy a hátlaptól más nyelven indul a lap. S így az is megbocsátható, hogy a Bocsánat, magyarok! így, vesszővel, bizony azt jelenti, bocsánat, hogy magyarok. Spongyát rá, humorosnak szántam a megjegyzést.  Az viszont már kevésbé humoros, hogy a közbeszédet komolyan befolyásoló szlovák lapok a Sme napilapban megjelent egy kommentárt leszámítva ugyanúgy ignorálták az eseményt, amely miatt a kettős címlap megjelent, mint ahogyan Štefan Hríb szerint hajlamosak vagyunk ignorálni egymást. Mint ahogyan az sem humoros, hogy a blogszférában és a szociális hálókon nem magát a gesztust boncolgatták, hanem a csomón is kákát kerestek, megmagyarázva, miért csak álom a szlovák–magyar kiegyezés. Furcsállva olvastam az általam igen tisztelt ex-pártelnök Csáky Pál írását, amelynek üzenete egyszerűen az volt, ne essünk már hasra attól, hogy egy szlovák valami fülünknek tetszőt mondott.  Márpedig azt gondolom, essünk néha hasra! Nem azért, mert olyan jó hallgatni egy-egy Hríb-féle véleményt. Negyedszázada ismerem személyesen nevezett újságírót, tucatnyi alkalommal nem értettünk egyet fontos társadalmi kérdésekben, nagyokat vitatkozva vagy a sajtóban, vagy személyesen. De van véleménye, van értékrendje, és ha valamely szlovák kollégától hasonló kijelentést vártam, az éppen ő volt. Nem az ő személye, az önmagát közhasznú idiótának nevező álmodozó személye a fontos, hanem az, hogy ilyen egyáltalán van. Itt jön be a hasonlóság Martin Luther Kinggel, akinek volt egy álma – s amikor az álmot megfogalmazta, semmi kézzelfogható politikai akarat, társadalmi erő nem állt mögötte úgy, hogy az álmát eredményesen dédelgethette volna. Sőt – s remélem, itt a hasonlóság nagyon nem jön be – találtatott ember, aki simán lelőtte. De ha nincs az az álom, s ha nincsenek azok az álmodozók, akik utána jöttek, akkor lehet, hogy ma a színes bőrűek még mindig külön buszokon járnának külön iskolákba. Obama pedig egy néger negyedben dédelgetné egészen más álmait.  Egy miniszterelnök, egy pénzügyér, egy vállalatigazgató ne legyen álmodozó. De ha az intellektuális szférában – s remélem, az újságírás egy kicsi része még az – nem lesznek álmodozók, ha nem lesznek olyan emberek, akik az emberi jogokat, a kollektív jogokat, az élhető világot elérhető és kívánatos álomnak tartják, akkor csak a pragmatizmus nihilje marad.  Kedves Közhasznú Idióták! Ha vagytok, szólaljatok meg. A társadalmon elkövetett gazemberségek fele azért nem történik meg, mert vagytok. Nem esnek hasra tőletek, de fertőztök. Remélem, virulensen, bár az influenza még egy kicsit gyorsabb.