Közelebb a végzet órája

A szovjetek atombombát robbantottak volna a Holdon

A végzet óráját megint előre állították. Ez a „Doomsday Clock” az atomtudósoktól indult a második világháború után, majd túlélve a hidegháború végét a mai napig használják arra, hogy megmutassa, mekkora veszélyben van az emberiség – saját magától.

Már nem pusztán fizikusok játékszere, hanem biztonságpolitikai elemzők és egy komoly agytröszt kutatásainak eredménye alapján döntik el, hogy hány percre – vagy épp másodpercre – vagyunk éjféltől. Voltunk már több mint tíz percre is, ezek voltak a béke illúziójába burkolt kilencvenes évek, míg a hidegháború legdurvább szakaszaiban 2-3 perces átlagot hoztunk.

Csakhogy most 90 másodpercre tették ezt, vagyis a 75 éves történetének legrosszabb mutatóját látjuk. Miért?

Az orosz–ukrán háború persze evidencia, hiszen az a két atomhatalom keveredhet konfliktusba miatta, amely a legtöbb robbanótöltettel rendelkezik: az USA és az Orosz Föderáció. Együtt több ezer, gyorsan bevethető robbanófejjel rendelkeznek, és még pár ezer ül a raktárokban is. Ehhez képest a többi atomhatalom – Kína, Franciaország vagy éppen az Egyesült Királyság – pár száz töltetet tart.

A gond ott van, hogy több ország is inspirálódott az ukrán frontról: az tény, hogy az orosz csapatok radikális visszaszorítása gyors nyugati segítséggel lényegében azért nem történhetett meg az elmúlt egy évben, mert az orosz atomernyő ekkora visszatartó erővel rendelkezik.

Így Kína is azon dolgozik, hogy elérje a atom-szuperhatalmi státust, vagyis több ezer, bevethető töltettel rendelkezzen. Irán minden sejtés – és izraeli félelem – szerint is pár hónapra lehet attól, hogy néhány töltetnyi urániumot legyártson. Ez külön fogalom a szakmában, hogy létezhetnek azok az országok, akik ugyan hivatalosan nem atomhatalmak, de infrastruktúrájukat és fizikai tudásukat a küszöbön tartják, hogy ha kell, nagyon rövid időn belül a robbanóanyag rendelkezésre álljon. Hiszen Irán és mások is a rakétatechnológiával már rendelkeznek...

A pakisztáni–indiai atomfenyegetések szintén rendszeresek, egy ott felrobbanó közepes bomba az egész emberiség felé vastag porfelhőt húzna, amely a mezőgazdaságra komoly hatással lenne évekig.

Végül, ott van a forgatókönyv, amely 1990–92-ben is ébren tartotta a nyugati elitet, hogy az Orosz Föderáció széthullása esetén vajon hányan próbálnának hasadóanyaghoz jutni?

Ha mindezt végignézzük, nem is olyan meglepő, hogy a végzet órája már csak 90 másodpercre van éjféltől. És a klímaváltozásról még nem is esett szó...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?