Kovács: az MSZP fog kormányt alakítani!

Az MSZP 40 százalék fölötti listás eredményre számít az országgyűlési választásokon - mondta Kovács László, az MSZP elnöke a Pártelnökök a Közgázon című rendezvényen. Az ellenzéki politikus hozzátette: a Fidesz ennél 4-5 százalékkal kevesebbet fog elérni.

Az MSZP 40 százalék fölötti listás eredményre számít az országgyűlési választásokon - mondta Kovács László, az MSZP elnöke a Pártelnökök a Közgázon című rendezvényen. Az ellenzéki politikus hozzátette: a Fidesz ennél 4-5 százalékkal kevesebbet fog elérni. Véleménye szerint az SZDSZ is legalább 10 százalékot kap, és biztosan bejut az Országgyűlésbe, a két legnagyobb párttal együtt. A bejutásra esélyes továbbá - mondta - a Centrum párt és a MIÉP. Szavai szerint a Centrum párt lehet a mérleg nyelve. A MIÉP-ről szólva kijelentette: közvélemény-kutatók rejtőzködő szavazótáborról beszélnek, amiben nem hisz, mivel "olyan szépen bimbózik a kölcsönös vonzalom a Fidesz és a MIÉP között, hogy nincs miért rejtőzködniük, már büszkén járhatnak fel-alá az utcán, a legnagyobb kormánypárt kedvenceiként".

Kovács László leszögezte: az MSZP fog kormányt alakítani. Ha megkapjuk a szükséges támogatást, akkor egyedül, ha nem, akkor egy olyan párttal, amely a demokrácia iránt elkötelezett, és megfelelő szociális érzékenységgel rendelkezik. Ez nem a Fidesz és nem a MIÉP - közölte. Arra a kérdésre válaszolva, hogy három hét alatt honnan szerez további szavazókat az MSZP, a pártelnök azt mondta, azt szeretnék, hogy a bizonytalanok elmenjenek szavazni és akik még nem tudják kire voksolnának, azok az MSZP-t válasszák.

Kovács László kijelentette: akik belátják, hogy szükség volt annak idején a Bokros-csomagra a gazdaság stabilizálása érdekében, azok készek újra a szocialistákra szavazni. Bebizonyítottuk, hogy számunkra fontosabb volt az ország helyzetének javítása, mint a hatalom mindenáron való megtartása - szögezte le az ellenzéki politikus. A pártelnök előrejelzése szerint a választásokon közel 60 százalékos lesz a részvételi arány.

Arra a felvetésre reagálva, hogy mi lesz, ha veszít az MSZP, Kovács László megjegyezte: egy nagy párt nem mehet neki így a választásoknak, és nem fognak veszíteni. Kitért arra: összességében megfelelően tudták kezelni a Fideszt az elmúlt négy évben, amit az is bizonyít, hogy az 1998-as választási vereséget követően másfél év alatt kiegyenlítődött a két párt népszerűsége, és "megkezdődött az MSZP elhúzása". Hozzátette: a Fidesz megtanította őket arra, hogy ezután se akarják a kormányzást kommunikációval helyettesíteni.

A szocialisták győzelmük esetén - Kovács László szavai szerint - legelőször megnézik a kasszát, mert 1994-ben már megjárták, amikor hittek a hivatalos adatoknak, ám lényegesen rosszabb volt a helyzet, ezért nem tudták beváltani választási ígéreteik egy részét. Felhívta a figyelmet arra, hogy "ígéretekben a Fidesz már elhúzott az MSZP mellett", mert összességében 3 ezer milliárd forint értékben tett vállalásokat. Kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy ugyan semmilyen kapcsolatuk nincs Németh Miklóssal, de a választások után nem lenne ellenére, hogy felvegyék vele újra a kapcsolatot. Az sem lenne ellenemre, hogy akár holnap találkozzunk, ha Németh Miklós ezt kezdeményezi. Nem az MSZP miatt szakadt meg a kapcsolat - közölte.

Az ellenzéki politikus egy másik felvetésre reagálva visszautasította, hogy az MSZP illegális adatgyűjtést folytatott volna. Ugyanazt az adatbázist használtuk, mint a Fidesz, ha az legális, nálunk miért illegális - tette fel a kérdést Kovács László.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?