Kotleba nem lett mártír

Marián Kotleba

Mártír lesz vagy sem? Ez volt a Legfelsőbb Bíróság hétfői döntése előtt a kérdés. Kotlebának nem kell pártot váltania, aki azt hitte, egy betiltással elintézhetőek a szélsőségesek, az fordítva ül a moziban.

Mivel pártról hoztak ítéletet, a döntésnek két síkja van: a jogi mellett politikai is. E sorok szerzője nem jogász, ezt a részt meghagyja azoknak, akik értenek hozzá, nagy érdeklődéssel várva a szakmai kommentárokat. A politikai vetület viszont egyértelmű. Most ezzel a perrel Kotleba csak nyerhetett. Sokat vagy keveset. Végül egy kis győzelmet aratott.

Tudjuk, hogy a pártvezér készült a tárgyalásra. Nem először volt hasonló helyzetben, a Szlovák Testvériséget (azt a bizonyos Pospolitosťot) mint pártot 2006-ban feloszlatta a bíróság. Ezért a Mi Szlovákiánk Néppárt megalakításakor Kotlebáék jobban ügyeltek, mit írnak az alapszabályba, a fekete neonáci egyenruhát felváltotta a zöld pulóver, a „Na stráž” jelszót pedig az 1488 eurós adomány és egyéb rejtett náci szimbolika. Kotlebáék semmit sem akartak a véletlenre bízni, ezért még két éve „megvásárolták” (igen, Szlovákiában ez így megy!) a Néppárt nevű, húsz évig vegetatív fázisban lévő bejegyzett pártot, amely Szlovákia Erőd Néppárt fantázianéven várta a bírósági döntést.

Ha valaki azt hiszi, a Mi Szlovákiánk feloszlatása megoldotta volna a Kotleba-problémát, nem érti a valóságot. Ha betiltják a pártot, 2020-ban az Erőd listáján futottak volna neki a választásnak. Az indulást tehát nem lehetett volna ellehetetleníteni. Fontosabb kérdés, hogyan hatott volna egy tiltó ítélet a választókra? A polgárok többsége feltehetően helyeselt volna, de itt nem ez számít, hanem az, hogy a Kotlebára szavazók vagy a vele részben szimpatizálók mit gondoltak volna a döntésről? Le sem kellene írni, annyira egyértelmű: a szólásszabadság eltiprását, a más véleményen lévő ellehetetlenítését, a politikai verseny szűkítését. Kotleba pedig mártírrá vált volna. Garantált, hogy 2020-ban még jobban szerepelt volna a választáson, mint a Mi Szlovákiánkkal fog.

Jogos a kérdés: mi akkor a teendő, mit tehet a bíróság? A bíróság feladata, hogy politikai helyzettől függetlenül ítélje meg az ilyen helyzeteket, s ha valaki átlépi a „vörös vonalat”, akkor büntessen, tiltson, oszlasson. Most úgy néz ki, ehhez nem sikerült elég bizonyítékot letenni a bíróság asztalára. Ám minden egyes náci beszólás, megnyilatkozás, tettlegesség esetében szigorúan és gyorsan kell eljárnia az igazságszolgáltatásnak! Nagyon fontos viszont, hogy a szélsőséges mozgalmakat nem lehet csak tiltással legyőzni. A mutatkozó társadalmi igényt kell minimalizálni, ezt viszont csak őszinte és jó kormányzással és parlamenti munkával lehet megtenni, olyan közállapotokkal, amelyek miatt nem gondolja a kisember, hogy őt az út szélén hagyták.

Ha van győztese a bírósági döntésnek, akkor nevezzük meg a vesztest is: az igazságszolgáltatás. A Kotleba-hívek a tegnapi döntés után nem fognak benne jobban bízni, míg a társadalom többsége „beszari alakoknak” fogja tartani a bírósági szenátus tagjait.

Ennek a képnek a kialakulásában pedig nem vétlen az igazságszolgáltatás. 2013-ban Kotleba megyefőnök lett, legkésőbb ettől a pillanattól világos volt, hogy kinőtte a futóbolond státust és érdemes komolyabban venni. 2016-ban parlamentbe került, a Főügyészség viszont csak bő egy évre rá adta be a feloszlatásra vonatkozó indítványt. Első kérdés az igazságszolgáltatás irányába: Mire vártak 2017 májusáig? A második: Mit csináltak a Legfelsőbb Bíróságon, hogy két év kellett az ítélet meghozatalára? Nem egy parkolási bírság ügyében kellett dönteni, hanem egy parlamenti párt létével kapcsolatban, egy kiemelt közéleti-társadalmi kérdésben. Elvárható lenne, hogy ilyen ügyben a bíróság sokkal gyorsabban, pár hónapon belül ítéletet hirdessen, minimalizálva ezzel az esetleges társadalmi károkat. Nem tették meg. Dicséretet senkitől se várjanak!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?