Kóros jelentés

Már a depresszió is halálok lett. A helyi illetékes szerv ugyanis minden elhunyt betegségeit, ahogy ők mondják, alapbetegségeit nyilvánosságra hozza. Ők az „idős, krónikus betegek”.

Bár nevet, egyéb személyes adatot nem közölnek, csak az elhunyt „sorszámát”, életkorát, nemét és alapbetegségét, ám sok esetben könnyen beazonosítható, kiről van szó, így a közeli hozzátartozókon kívül bárki megtudhatja, milyen betegségben szenvedett. Már ha egyáltalán volt valamilyen betegsége, ugyanis a gyászos listát böngészve sokszor az az érzésünk támad, mintha minden elhunytnak kötelező lenne alapbetegséget találni, hogy ezzel is jelezzék – a magyar egészségügy nem tehet róla, az áldozatnak amúgy sem volt már sok hátra, a koronavírus csak előrehozta a vég napját. Sajnáljuk szegényt, nem volt mit tenni, beteg volt. Ezt jelzi az a bejegyzés is, ami azoknak a halottaknak a neve mellett szerepel, akiknél még nem találtak alapbetegségét: „Az adat feltöltés alatt”. Ez az áldozat sem ússza meg, hogy megjelenjen a halálozás hivatalos indoka. De van olyan elhunyt is, akinél az egész kórlapja szerepel, például az is, milyen problémái voltak még 2015-ben…

Nem kell orvosnak lenni ahhoz, hogy mi is láthassuk, az alapbetegségként feltüntetett problémákkal – megfelelő kezelés mellett – akár még évekig, évtizedekig lehet élni. Szemléltetésképpen nézzük, milyen „alapbetegségek” vannak egyes elhunytakhoz kapcsolva: eltávolított epehólyag, magas vérnyomás (ez a sláger, szinte mindenkinél megjelenik), időskori fejfájás (!), cukorbetegség, vírusos tüdőgyulladás (valószínűleg a vírus maga a koronavírus volt, tehát szó sincs alapbetegségről), depresszió, szorongás, csípőízületi kopás, időskori elbutulás, epilepszia, nyelészavar, kisfejűség, alkoholfüggőség, alvási nehézség, aranyér – a sort még folytathatnánk. Vagyis ezek szerint mindenki halálos veszélyben van, ha rosszul alszik, rossz a kedve, alkoholista, időnként fáj a feje. Legalábbis a magyarországi illetékesek szerint.

Szlovákiában egyelőre 61-en hunytak el a koronavírusban, ami 0,4 százalékos halálozási mutatónak felel meg. Magyarországon az utóbbi napok adatai alapján csak napok kérdése, mikor haladja meg az ezer főt az áldozatok száma. Annyi bizonyosan kijelenthető – ahogy a világon mindenütt –, hogy e két országban is nőni fog betegek és az áldozatok száma. A szlovák kormány éppen ezért tegnap újabb megszorításokat jelentett be, hogy fékezze a járvány terjedését, ezzel is csökkentve annak esélyét, hogy jelentősen nőjön az áldozatok száma.

Senki se szeretné, ha e szomorú statisztikai adatban megjelenjen valamely hozzátartozója. Azt pedig már végképp nem, hogy ország-világ elé tárják, milyen betegségekben szenvedett (ha valóban volt ilyen), az ugyanis teljes mértékben magánügy, senkinek semmi köze hozzá. Ez akár a kegyeletsértés fogalmát is kimeríti – még így, névtelenül is. Éppen ezért az ilyen statisztikai adatoknál csak a valóban releváns információkat kellene megosztani a nyilvánossággal, a korcsoportot, a nemet, esetleg kiegészítve a legjellemzőbb betegségekkel – ahogy ezt a legtöbb európai országban, köztük nálunk is teszik. Semmiképp se bagatellizálva, hárítva a felelősséget. Hiszen minden áldozat valakinek a szerette volt – még akkor is, ha néha fájt a feje, vagy szomorú volt…