Kopcsay: Van más lehetőség is

kuciak vél

A korrupció mértéke, az állammal és az igazságszolgáltatással  szembeni bizalmatlanság, kiábrándulás azokból az emberekből, akik törvénytelenül jutottak hatalmas pénzekhez – már régóta ez a szlovák valóság, de most úgy látszik, meg lehet változtatni.
 

Az események az elmúlt napokban gyorsan, szinte óránként változnak. Ma még nem látni, vajon a kormány túléli-e ezt a válságot, vagy előrehozott választások lesznek. Az az elvárás, kívánalom, hogy egy igazságosabb, tisztességesebb társadalom legyen a változás eredménye. 

Éppen ez a pozitív energia a legmeglepőbb következménye a szörnyű tragédiának, Ján Kuciak újságíró és Martina Kušnírová meggyilkolásának. 

Amikor Andrej Kiska államfő először megszólalt az ügyben, azt mondta: „Bármilyen szándék legyen is a két fiatal meggyilkolása mögött, még ha véletlenül történt is, sok ember meggyőződése, hogy a tragédia a szlovák valóságot tükrözi.” Hiába reagált a miniszterelnök sértődötten ezekre a szavakra, attól még van igazságtartalmuk. 
 

A bűntény nyomán a középpontba kerültek azok a témák, melyeken az oknyomozó újságíró dolgozott. Megmutatták, hogy szlovák köztisztviselők állnak kapcsolatban az olasz maffiával, noha nem feltétlenül ez áll a gyilkosság hátterében. Reflektorfény vetült a miniszterelnök asszisztensére, Mária Troškovára. Vasiľ Špirko speciális ügyész vallomása után még súlyosabb a válság. A nyilvánosság szörnyülködve eszmél, és csodálkozik, milyen hatalmasak a szlovákiai polip csápjai.

A korrupció mértéke, az állammal és az igazságszolgáltatással  szembeni bizalmatlanság, kiábrándulás azokból az emberekből, akik törvénytelenül jutottak hatalmas pénzekhez – már régóta ez a szlovák valóság, de most úgy látszik, meg lehet változtatni.

A Gorilla-ügy kiváltotta tüntetések után csalódottság és beletörődés uralkodott: semmi sem változik, a politikusok úgyis lopnak, ezen nem lehet változtatni. Most úgy tűnik, van más lehetőség is. Ez pedig a nyilvánosság következetes és pozitív nyomásgyakorlása. Fontos felismerés: bárki legyen is kormányon a jövőben, tudatosítania kell, hogy a mindenhatóság kora véget ért Szlovákiában.

MÁRIUS KOPCSAY
a TASR hírügynökség munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?