Kopasszá és impotenssé tesz a cigizés. Legalábbis ezt állítja egy svájci kutató, aki meg is magyarázza a csillogó fejbőr kialakulásának nem éppen kívánatos folyamatát.
Kopasszá és impotenssé tesz a cigizés
Kopasszá és impotenssé tesz a cigizés. Legalábbis ezt állítja egy svájci kutató, aki meg is magyarázza a csillogó fejbőr kialakulásának nem éppen kívánatos folyamatát.
A Dermatology című tudományos szaklapban nemrégiben arra hívta fel egy tudós a figyelmet, hogy miközben a cigarettának a bőrre gyakorolt, a ráncok kialakulásában szerepet játszó pusztító hatása már régóta magára vonta a tudományos közösségek figyelmét, a korai kopaszodás és a dohányzás közötti összefüggést csak mostanában kezdték el igazán kutatni. Ez a kapcsolat több tényezőre vezethető vissza: a bőr vékony hajszálereiben romlik a véráramlás, a füst néhány összetevője mérgező hatással van a hajtüszőkben lévő DNS-re, a haj újranövekedésében zavarok állnak be, s gyulladási folyamat is keletkezhet. S ráadásul a dohányosok még hamarabb is őszülnek.
Belgiumban is minden cigarettás dobozon jól látható módon kell felhívni a figyelmet a dohányzás veszélyeire. Ez a kezdeményezés egyrészt szeretné arra ösztönözni a dohányosokat, hogy hagyjanak fel szenvedélyükkel, másrészt a fiatalokat akarja meggyőzni, hogy ne essenek bele a csapdába. Az utóbbi években a hasonló figyelmeztetések elég suta módon - például "A dohányzás öl" stílusában - voltak megfogalmazva, s ezért rendkívül mérsékelt eredményt hoztak. A szakértők szerint olyan jelmondatokat kell megfogalmazni, amelyek jobban megérintik az emberek képzeletét. Ráirányítani a figyelmet a dohányzás olyan szerencsétlen következményeire, mint a szexuális teljesítmény csökkenése, potencia zavarok, vagy a haj elvesztése, ami szintén összefügg a dohányzással. Tehát: "Ha fontos Önnek a haja, tudja mit kell tennie" - figyelmezteti olvasóit a La Derniere Heure című belga lap.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.