Konyhai eszközök a WTC hulladékból

Evőeszközök, tálak és fazekak lesznek a World Trade Center romjaiból származó hulladékból. A sajátos nyersanyag után indiai és kínai befektetők érdeklődnek. Az első szállítmány állítólag már megérkezett Indiába, és a tervek szerint azonnal megkezdik a hulladék megmunkálását.

Evőeszközök, tálak és fazekak lesznek a World Trade Center romjaiból származó hulladékból. A sajátos nyersanyag után indiai és kínai befektetők érdeklődnek. Az első szállítmány állítólag már megérkezett Indiába, és a tervek szerint azonnal megkezdik a hulladék megmunkálását. Indiai és kínai befektetők vásárolták fel a New York-i World Trade Center hulladékának egy részét, hogy azután a „szemetet” saját országukban feldolgozzák, majd pedig konyhai eszközöket készítsenek belőle. Az első tízezer tonna fémhulladék már januárban megérkezett India egyik városába, Chennaiba. A tízezer tonna hulladékot az egyik helyi vállalkozó vásárolta meg, aki azonban nem kívánta felfedni kilétét. Ennek ellenére készségesen válaszolt a kérdésekre. Elmondta, hogy a szállítási díjat is beleszámítva tonnánként összesen 120 dollárt fizetett a hulladékért. A férfi azt tervezi, hogy a több ezer tonna szemetet kisebb adagokban fogja eladni a helyi vállalatoknak, ahol megolvasztják és feldolgozzák azt. Később ebből születik meg a nyersanyag: fémlapok és rudak. Ezt az anyagot ezután tovább adják olyan közép és kisvállalatoknak, amelyek konyhai eszközök készítésével foglalkoznak. A World Trade Center romjaiból így fazekakat, tálakat, palacsintasütőket, fedőket és asztali eszközöket készítenek. - Nem tulajdonítunk annak nagy jelentőséget, hogy honnan származik a nyersanyag. Sokszor használjuk fel összeomlott házak, hidak romjait. Nekünk ez mindössze szemét, amelyet fel kell dolgozni, és amiből pénzt nyerhetünk. Már volt dolgom lengyel, japán, brit és amerikai hulladékkal is - mondta el az indiai befektető.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?