Konstrukciós hiba vagy véletlen baleset?

Átalakult a magyar–szlovák együttélés algoritmusa, s ők ezt nem észlelték, vagy mindentől függetlenül esetleges magyarországi lépések nem várt mellékhatásainak váltak áldozataivá? Csákyék–Durayék durrdefektje alkalmi baleset, taktikai hiba, vagy a magyar etnikai pártmodell valamilyen eddig lappangó gyártási hibája bukkant pár hete elő? S mekkora valószínűséggel ismétlődhet meg valami hasonló máshol a Kárpát-medencében?
Párhuzamos világok működjenek, amelyekben mindenki él, ahogy tud és azon kevés alkalommal, amikor a másik etnikai tömbbel érintkezik, igyekszik politikailag korrekt maradni? Vagy egymás mellett élés helyett megkísérelje a szervesebb együttes létezést? A maradék MKP a majdnem hermetikus magyar világok retorikájával élt, nem fordult a szlovák médiához, nem magyarázta magát ott, és a támogatást és visszajelzést szinte kizárólag délről, az anyaország nyilvánosságától várta. Nem véletlenül beszélek retorikáról, a valóságban természetesen Csákyék is a szlovák belpolitika részei maradtak. A szlovákiai magyar társadalom többsége meg magáévá tette az általuk kínált modellt. Miközben persze labanc volt, vagyis a többséggel alapvetően együttműködött, elfogadta, hogy a magyar politika nyelvében, külső formáiban kurucoskodik. De kialakulhat olyan helyzet – itt a szemünk előtt ki is alakult –, amelyben már akkora lesz a különbség a magyar párt nyelve és az együttélés gyakorlata között, hogy a kisebbség igen jelentős hányada másféle politikai képviseletet keres magának.
Tamás Pál szociológus dolgozata teljes terjedelmében a Szalon mellékletben olvasható, az Új Szó szombati számában.