Koncert mint veszélyzóna

Terrorveszély miatt lefújták az Allah-Las zenekar szerdai rotterdami fellépését. A holland rendőrséget spanyol kollégáik értesítették, hogy valaki merényletre készül a rockkoncerten. Találtak is a közelben egy gázpalackokkal telepakolt spanyol kisbuszt, ezért kiürítették a szórakozóhelyet, a zenészeket a hátsó kijáraton menekítették ki a rendőrök. A terrorelhárítás a sofőr kihallgatása és a gázpalackok átvizsgálása után kizárta, hogy a spanyol férfi kapcsolatban lett volna azzal a terrorsejttel, amely Barcelonában és Cambrilsban merényleteket követett el. Csak egy gyanúsan manőverező ittas gázszerelő volt.  Másnap egy másik gyanúsítottat is őrizetbe vettek, róla még nem sokat lehet tudni.  Ez már a második eset a nyáron Európában, hogy koncerthelyszínt ürítenek ki terrorfenyegetés miatt. Júniusban 90 ezer embert evakuáltak a németországi Rock am Ring fesztiválról, mert a rendőrségnek gyanús lett két alak, akik valami furcsa tárggyal közlekedtek a helyszínen. Vaklárma volt, másnap folytatódott a fesztivál, de az aznap esti koncertek elmaradtak.  A rotterdami eset kapcsán a világ megtanulta a pszichedelikus gitárpopot játszó amerikai Allah-Las nevét (egy brit lap szerint az elmúlt 48 órában ötször annyian hallgattak bele a zenéjükbe, mint egy átlagos napon). Én szinte napra pontosan két héttel ezelőtt ismerkedtem meg velük a Sziget fesztiválon, és bár maga a koncert nem igazán varázsolt el (sőt, inkább unatkoztam az első fél óra után), a névválasztásnak azért utánanéztem. Azt mondják az interjúikban, hogy valami vallásos hangzású nevet kerestek annak idején, 2008-ban, a kultikus Jesus and the Mary Chain hatására. Az első időszakban ugyan kaptak pár felháborodott e-mailt muszlimoktól, de válaszoltak nekik, hogy nem akartak senkit megsérteni, ami legtöbbször le is lohasztotta az indulatokat. Állítólag egyetlen egyszer fordult elő Törökországban, hogy a helyi promóter a nevük miatt nem vállalta a fellépésük megszervezését.  Mindegy, a lényeg, hogy ott, azon a koncerten nem éreztem veszélyben magam. A helyszínen ugyan nyüzsögtek a biztonsági őrök, de ez az egész fesztiválra jellemző volt. A szervezők úgy vigyáztak a biztonságunkra, hogy lehetőleg minél kevesebbet érzékeljünk ebből. De akárhogy is próbálják őrizni a Woodstock-érzést, sokat elmond a világról az a tény, hogy egy zenei rendezvényre csak úgy juthatok be, hogy a személyi igazolványomat beszkennelik, és a karszalagom QR kódját minden belépésnél leolvassák, majd a gépben tárolt fényképemmel összevetik, hogy tényleg én akarok-e bemenni. Ezután jön a fotocellás kapu és az alapos motozás.  Majdnem mint egy reptéren. És persze mindenki morog a lassú beengedés miatt. Én is morogtam. Mostantól azonban nem fogok, mert úgy látszik, ez még sokáig így lesz, sokáig nem szabad kikapcsolnunk magunkban azt a bizonyos veszélyszenzort. Még egy rockfesztiválon sem.