Kompország új kapitánya

<p>Alig négy hónap telt el azóta, hogy az ellenzék más pártjaival karöltve leváltotta volna a Híd a Smer-kormány egyik tagját, s most ugyanezzel a miniszterrel fényképezkednek az új hidas kormánytagok.</p>

Félig-meddig ugyan sikerült „elmozdítani” Peter Žigát, akit a Smer kassai, Pavol Paška nevével fémjelzett, az utóbbi évek korrupciós botrányaiban leginkább érintett szárnyához szoktak sorolni: nem környezetvédelmi miniszter többé. Helyette megkapta a gazdasági tárcát, a változás tehát annyiban áll, hogy még több pénz felett ítélkezhet, még fontosabb döntéseket kell hoznia. Tiszta sor. A Híd a környezetvédelmi minisztériumban „innen szép nyerni” alapon kezdheti a munkát. A kormány egyetlen magyar minisztere már csak azért sincs könnyű helyzetben, mert számíthat rá, hogy tömegével fognak potyogni a csontvázak a szekrényekből. Ráadásul ő lesz az egyik felelős azért, hogy a Híd időben bizonyítsa, ez a kormány más, mint az előző volt. Az elmúlt fél év egyik legnagyobb médiavisszhangot kiváltó ügyét, a vajkai komp körüli botrányt Solymos Lászlónak úgy kell megoldania, hogy eloszlassa a korrupciógyanút, és ne ártson a kompot használó embereknek – akiknek egy része történetesen Híd-szavazó. A komp ügyét ráadásul épp az egyik hidas képviselő, ma már közlekedési államtitkár, Érsek Árpád szellőztette meg az elsők között – már csak ezért is ez lehetne az első „pipa” Solymos László dicsőségtábláján. Solymos helyzete nem egyszerű, mert a szerződés, amelyet a komp üzemeltetéséről az előző ciklusban megkötöttek, tizenöt évre szól, az üzemeltető pedig nyilván mindent meg fog tenni azért, hogy ne érjék kötelezettségszegésen, aminek következtében a minisztérium alá tartozó Vízépítő Vállalat felmondhatná a szerződést. Adott tehát egy jogi kérdés, amivel Solymosnak meg kell birkóznia. A másik feladat műszaki jellegű: szakértők szerint a komp helyett sokkal egyszerűbb és olcsóbb alternatívák is kínálkoznak (alagutak vagy híd), és a Híd képviselői is beszéltek róla, hogy ezeket a lehetőségeket meg kell vizsgálni. Most rajtuk a világ szeme: ez lehet az első komoly próbatétel. Lássuk be: mégiscsak elegáns megoldás volna egy valóságos hídépítéssel bizonyítani.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?