Költöző amerikai támaszpontok

Annak ellenére, hogy a hidegháború lezárultával alapjaiban változott meg a globális biztonsági környezet szinte minden lényeges tényezője, a külföldön állomásozó amerikai fegyveres erők támaszpontrendszere nem változott olyan mértékben, mint az USA és szövetségesei biztonságát alapvetően befolyásoló tényezők. A hidegháború alatt az amerikai haderő elsősorban a Szovjetunió és szövetségesei által jelentett veszélyre reagált, aminek tökéletesen megfelelt támaszpontrendszer is. Hadereje két olyan régióban volt összpontosítva, ahol a legnagyobb volt a szovjet katonai fenyegetés és/vagy a helyi amerikai szövetségesek és a szovjet hadipotenciál közötti aránytalanság: Nyugat-Európában és Kelet-Ázsiában. A hidegháborút kővető változások ellenére ez az alapvető rendszer két kivétellel nem módosult – az egyik a Németországban állomásozó amerikai fegyveres erők radikális csökkentése (több mint 300 ezerről 100 ezer alá) és a Közel-Keleten, Irak környékén létrehozott bázisok (ezek azonban méreteiket tekintve nem hasonlíthatóak össze az európai vagy kelet-ázsiai bázisokkal). Az USA haderejének jelenlegi elhelyezkedése tehát nem a valós biztonsági helyzetre reagál, hanem a hidegháborúból „örökölt” struktúrákon alapszik, ezért az amerikai kormány a támaszpont-rendszer gyökeres módosítását helyezte kilátásba.

Ami a második pontot illeti, a legfontosabb változás, hogy az amerikai haderő már nem a „létszámra”, hanem a „képességekre” összpontosít. Ez azt jelenti, hogy egyes esetekben például a regionális parancsnokok nem „2 hadosztályt és 100 repülőgépet” fognak kérni, hanem olyan „képességet”, ami az adott feladat végrehajtásához szükséges. Ezzel szorosan összefügg az amerikai támaszpontok jellegének megváltozása is: lejárt az eddig jól ismert „kis amerikai városok” ideje, amelyek külön amerikai iskolákkal és széleskörű polgári infrastruktúrával rendelkeztek, ahová éves, kétéves turnusokra jártak a katonák családjukkal együtt. Az új európai támaszpontok kisebbek lesznek, drága infrastruktúra nélkül, és a haderő sokkal inkább képesebbé válik arra, hogy Európán kívüli hadmű-veleteket hajtson végre.

A Nemzetbiztonsági stratégia (2002) és a Quadrennial Defence Review (2001) definiálja az USA alapvető érdekeit és céljait, melyek kulcsfontosságúak a tárgyalt téma szempontjából: megelőzni egy ellenséges hatalom dominanciáját az ún. kritikus régiókban, mint Európa, Északkelet-Ázsia, Eurázsia partmenti területei a Bengáli-öböltől Japánig, Délnyugat-Ázsia és a Közel-Kelet; biztosítani a nemzetközi tengeri, légi, űrbeli és információs kommunikációt; biztosítani a hozzáférést a kulcsfontosságú stratégiai forrásokhoz (nem kell megijedni, ez utóbbi igény szinte minden ország biztonsági dokumentumaiban jelen van, tehát nem kell „az önző amerikai olajlobbira” gondolni). A vizsgált téma szempontjából kulcsfontosságú az a két régió, amelyek jelentős potenciállal rendelkeznek a globális biztonsági környezet befolyásolására, illetve destabilizálására: Kelet-Ázsia, ahol a kínai fegyverkezési programok miatt speciális lokális fegyverkezési verseny folyik, valamint a Közel-Kelettől Délkelet-Ázsiáig húzódó instabil övezet, amelyben számtalan feltörekvő vagy éppen összeomló hatalom, ország jelent veszélyt a regionális, és bizonyos mértékben a globális biztonsági környezetre. Az USA szempontjából a legkritikusabb a Bengáli-öböltől Japánig húzódó övezet, ahol az amerikai támaszpontok sűrűsége és az en route infrastruktúra alacsonyabb szintű, mint a többi kritikus régióban. Amerika a 90-es években arra koncentrált, hogy képes legyen egyszerre két különböző régióban hadat viselni és szembeszállni az ellenséges regionális hatalmakkal. Ez a jelenlegi adminisztráció színrelépésével változott meg: elsősorban a háború megvívásának módjára és nem a helyére összpontosítanak. Fontos a potenciális támadó elrettentésének biztosítása a kritikus övezetekben, ezért az elrettentést a helyi sajátosságok függvényében kell modifikálni. Szükséges a támaszpontrendszer módosítására annak érdekében is, hogy az amerikai fegyveres erők mobilitása a kritikus régióban sokkal magasabb legyen, s ez elképzelhetetlen újabb támaszpontok nélkül. Az elképzelések sikere szempontjából kulcsfontosságúak a következő döntések: megerősíteni az amerikai haditengerészeti jelenlétet a Csendes-óceán nyugati részében (anyahajók, cirkálórakéták indítására alkalmas tengeralattjárók); megerősíteni a légierőt az Indiai- és Csendes-óceánok térségében, beleértve a Közel-Keletet; átcsoportosítani a tengerészgyalogság felszerelésének egy részét a Földközi-tenger térségéből a Perzsa-öböl felé és megvizsgálni a tengerészgyalogság lehetőségeit gyakorlatok végrehajtására a Csendes-óceán nyugati részén. Továbbá megtartani a legfontosabb európai és északkelet-ázsiai támaszpontokat, de alkalmasabbá kell őket tenni a régión kívüli haderő-átcsoportosításra. Ennek alapján elmondható, hogy az USA Délkelet-, Közép- és Dél-Ázsiára, a Csendes-óceán nyugati részére és Afrika egyes területeire fog összpontosítani. Kelet-Afrikára a veszélyforrások közelsége és a stratégiai tengeri útvonalak, Nyugat-Afrikára a helyi stratégiai nyersanyagforrások miatt. Ami Európát illeti, lesznek számunkra fontosabb és kevésbé fontos következményei is ennek a folyamatnak. A kevésbé fontosak közé tartozik, hogy már középtávon megszűnhet az amerikai légierő jelenléte Izlandon (felvetődik viszont, ki fogja védeni a szigetországot, hiszen Izlandnak nincs hadserege). De sokkal fontosabb, hogy a németországi támaszpontok egy részét áttelepítik a közép- és délkelet-európai „új szövetségesek” területére, s az Irakba telepített, de eredetileg német támaszpontokon állomásozó egységek már Közép-Európába térnének vissza. A legjobb esélye Lengyelországnak van – a lengyel védelmi miniszter szerint már 2006-ban megjelenhetnek az első amerikai katonák lengyel támaszpontokon –, továbbá Romániának és Bulgáriának (a Fekete-tenger melletti Constanca támaszpontját már az iraki háború alatt is használta az amerikai sereg). Természetesen nem a teljes haderőt csoportosítják át Németországból, a legnagyobb bázisok egy része marad – például a Ramsteini légi támaszpont. Globális tényezővel állunk tehát szemben, amelynek vannak közép-európai következményei is: nagyon általánosan elmondható, hogy régiónk közvetlenül is érintve van és biztonsági helyzete is megváltozik az amerikai fegyveres erők globális átcsoportosítása következtében.