Kérjük vigyázzanak, a széfek nyitódnak!
Kočner üzent a rács mögül
Még csak az első anyag – igaz, egy rendkívül fajsúlyos anyag, a Gorillaakta hangfelvétele – került elő Marián Kočner szelencéjéből, a képzelőerő azonnal meglódult.
A Kuciak-gyilkosság egyik vádlottja, Andruskó Zoltán vallomása szerint Kočner rendelte meg az újságíró kivégzését. A rendőrség a vallomást követően tartott házkutatást Kočner ingatlanjaiban, így lelték meg a Gorilla-akta hanganyagát egy pendrive-on.
A találgatások egyik tengelyében az áll, hogy nem véletlenül került elő pont ez a pendrive, a több mint öt hónapja börtönben dekkoló vállalkozó (sic!) széfjéből.
Az információkkal is kereskedő főállású haszonleső, nyerészkedő, zsaroló stb. ezzel a „súlyos bizonyítékkal” üzent, hogy nem szeretne sokáig börtönben maradni, mert ha mégis hosszabb időre kell berendezkednie a rács mögött, akkor a politikai elit tagjai, vállalkozók, közszereplők stb. elkezdhetik kényelmetlenül érezni magukat, mivel egyre több kompromittáló anyag fog előkerülni.
A találgatások másik csapásiránya azt a vonalat követi, vajon a Gorilla-ügy kivizsgálásának adhat-e új lökést a megkerült hangfelvétel. Bár még egyelőre nem megerősített és bizonyított, hogy eredeti, hiteles a hanganyag, és ennek bizonyítása – ismerve a rendőrség és a bíróság munkatempóját – nem történik meg villámgyorsan. Az is kérdés, mihez kezd a rendőrség a váratlan ajándékkal.
Kiderül-e vajon, hogyan került a felvétel Kočner birtokába? Ki tudott a pendrive-ról, és kit zsarolhattak vele? Valóban megbízhatóbban és körültekintőbben működik a botrány kirobbanása óta a titkosszolgálat? Milyen hatása lesz annak, ha hitelesnek bizonyul a hanganyag, kik lesznek a politikai áldozatok stb. stb.? Amikor e sorokat írom, még valóban csak feltételezéseink vannak. Mindenesetre roppant elkeserítő és lehangoló, hogy Kočner évekig üzletelt és parolázott a közhatalom képviselőivel.
A Penta már jelezte, továbbra is makacsul kitart korábbi álláspontja mellett, a lehallgatást törvénytelennek és indokolatlannak tartja. A múltban többször agresszíven terjeszkedő befektetési csoport jogászai nem dolgoznak elég keményen a pénzükért, a héten a hetedik pert is elbukták a tőlük távolságot tartó napilappal szemben.
Az viszont hamarosan kiderül, hogy immár a börtönnel ismerkedő Kočner vajon egy időzített bomba vagy egy jól elszigetelt rákos sejt.
Kérjük a közügyek irányítóit, vigyázzanak, Kočner széfjei nyitódnak!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.