Kitörni a rövid pórázból

Rácsodálkozhat például, hogy miután szinte a teljes magyar sajtó egy kézbe került, jelenleg éppen az Indexet, a legolvasottabb magyarországi hírportált próbálják ellehetetleníteni Budapesten.

Az általános recept végtelenül egyszerű. Irdatlan mennyiségű pénz érkezik az országba az Európai Unióból. A milliárdos közbeszerzéseket rendre egy szűk, a hatalomhoz szorosan kötődő kör nyeri el. Ma már oligarcháknak is nevezik őket. Ez a kör olyan dúsgazdag az uniós pénzeknek is köszönhetően, hogy nevetve felvásárolhatta szinte a teljes magyar sajtót, akár jóval a piaci ár fölött.

Külön szépsége a történetnek, hogy ennek a körnek, bár temérdek pénze van, gyakran mégsem kell(ett) a saját vagyonából költenie ezekre az ügyletekre. Kaphat(ott) milliárdokat például egy állami tulajdonú banktól, a kölcsönt pedig könnyedén visszafizetheti a portfóliójába áramló tengernyi állami hirdetési pénz segítségével. Magyarán: közpénzből vehet(ett) lapot, közpénzből törlesztheti az árát, és így válik végül magántulajdonává a kinézett médium.

Nem sok kiadó volt Magyarországon, amely a piaci ár fölötti ajánlatra nemet tudott mondani, amikor bizonyos körök ilyen kihagyhatatlan vételi szándékkal megkeresték. Maradt azért mutatóba néhány, de jórészt azok is könnyen sakkban tarthatók. Ha rosszul viselkednek, hozhatnak például olyan büntető jellegű törvényeket, amelyeket direkt rájuk írnak. De már erre sincs szükség. Elég befolyást szerezni jelentős reklámügynökségekben, és egyszerűen elzárni az állami hirdetések csapját, ha valaki a megmaradt független médiából nem viselkedne illedelmesen.

Márpedig, mint köztudott, irdatlan mennyiségű közpénzt költ el hirdetésekre az állam.

Amikor pedig a magyarországi, hatalmon lévő politikusokat a független sajtóról kérdezik nyugati újságírók, egész egyszerűen lekiabálják a fejüket már a felháborító kérdésfelvetésért is. Mondván, hogy mi köze lehetne a politikának magánkézben lévő sajtótermékekhez!?

Hát csak ennyi, nagyjából.

Az Indexnek is megvan a maga története, szomorú volt végignézni, ahogy annak idején a Népszabadság beszántását is. Az viszont már egy másik történet, hogy egy ország miért is statisztált szótlanul a média einstandolásához, és mennyire járult hozzá, mennyire tehetett erről maga a média is. Talán most, éppen a csaknem száz felmondó indexes munkatársnak köszönhetően, elkezdődhet a változás. Ha még nem késő.