Kitoloncolás az ígéret földjéről

Hiszen az, amit a gázai övezeti segélyflottilla elleni támadás után kapott, vagy amit Sarkozy francia elnöknek kellett lenyelnie a romák hazazsuppolása miatt, csak szeretetteljes ejnyebejnyének tűnne azokhoz a szidalmakhoz képest, amit a zsidó államra zúdítanának a széplelkek.

Tíz évvel ezelőtt kezdődött a dolog: Ariel Saron 2000. szeptember 28-án ellátogatott a Mecsetek terére, amit a palesztinok nem vettek jó néven. Napokig tartottak a tüntetések, zavargások, kitört a második palesztin intifáda. A szélsőséges támadásoktól tartva Izrael jelentősen korlátozta a munkavállalói engedélyek kiadását a gázai és ciszjordániai palesztinoknak, s az emiatt kiesett munkaerő pótlására megnyitotta kapuit az ázsiai és afrikai munkavállalók előtt. Ma sok tízezer ilyen bevándorló él az országban, akik törvényesen érkeztek Izraelbe, de 5 évre szóló munkavállalói vízumuk lejárta után is maradtak. Becslések szerint legalább 120 ezren. Nem is szándékoznak hazamenni, van állandó munkájuk és jó fizetésük.

Az augusztusi kormánydöntést az ilyen családtagok kitoloncolásáról rendkívül heves vita előzte meg, s azóta is tart. Izrael két malomkő között őrlődik. Egyrészt sokan attól félnek, hogy a nagyszámú bevándorló felhígítja az állam zsidó jellegét, másrészt Izrael értelme éppen az, hogy menekülteket, bevándorlókat befogadó államként jött létre. Most a vita az említett nem zsidó bevándorlók nem zsidó gyerekei miatt mérgesedett el. E gyerekek közül sokan már Izraelben születtek, zsidó iskolába járnak, tökéletesen beszélnek héberül. Benjámin Ben Eliézer ipari miniszter egy kormányülésen állítólag ezt kiabálta: „Ez nem az a zsidó állam, amelyet én ismerek, ha gyerekeket toloncol ki az országból!”

Ha zsidókról van szó, egyszerű a dolog, automatikusan befogadják őket. De a nem zsidókkal kapcsolatban Izraelnek nincs bevándorlási politikája, erre nem készült fel. A kormány megpróbált humánus döntést hozni, mondván: az Izraelben felnőtt, zsidó iskolába járó gyerekeknek állandó letelepedésre feljogosító vízumot adnak. De a szigorú feltételek miatt sok gyerekre – a becslések szerint számuk meghaladja az ezret – még így is kitoloncolás vár. Eliézer mellett más miniszterek is aggódnak, nem értenek egyet a kitoloncolással. A híres kibucok – még mintegy 280 van az országban – pedig bejelentették, hogy el fogják bújtatni ezeket a gyerekeket, s a holokauszt-túlélők is melléjük álltak. És nyíltan a gyerekek pártját fogta Netanjahu kormányfő felesége is.

Egy újabb zsidóellenes nemzetközi kampányra Izraelnek különösen most nincs szüksége, amikor folynak a felújított közvetlen béketárgyalások a palesztinokkal, s már azért is agyonbírálják, mert nem hosszabbította meg a telepbővítési moratóriumot. Minden kormány erejét, tekintélyét csak növeli, ha megváltoztat egy rossz döntést. Az izraelinek most ezt kellene tennie – és senki sem tekintené a gyengeség jelének.