Kit szolgál Szvatopluk

Nevetséges, hogy mi, mai, modern szlovákok önmagunkat áltatjuk az ószlovákokról szóló mesékkel, hogy bebizonyítsuk a világnak, sokkal régebben itt vagyunk, mint a körülöttünk élő nemzetek.

Természetesen főként önök, magyarok előtt, ugyebár. Önöknek vannak királyaik. Nekünk mink van? Semmink? Jelentéktelen pásztorok vagyunk? Nem, ezt nem hagyjuk. Nekünk, önálló szlovákoknak, Mária kiválasztott népének kell, hogy a legnagyobb szavunk legyen. Ezért kitaláltunk egy legendát arról, hogy már korábban volt királyunk, mint maguknak. Szvatopluk, az ószlovákok királya – áll a talapzaton, annak a gusztustalan szobornak a talapzatán, amely kardjával déli irányba, tehát önök felé mutat. Ebben a gesztusban hadüzenetet vélek felfedezni. Ki van itthon ezen a földön és ki itt a betolakodó – kérdezi a kőbe vésett álkirály. Szerencsére ez plátói felhívás csupán, mert mi, örökké opportunista szlovákok semmiért sem harcolunk szívesen. Kiabálni, sértegetni, hazudni, azt igen. Valamit feláldozni? Azt aztán nem. De erről szól a lovas a várudvaron, telve ellenségeskedéssel és gonoszsággal.

Ám nem csak a mi nemzeti infantilizmusunkkal van baj. Talán tudják, ki készítette ezt a magyarellenes szobrot. Egy bizonyos Kulich. Ján Kulich, normalizációs kommunista, állítólagos művész, aki szívesen eladja a lelkét a hatalomnak. Minden hatalomnak – a kommunistáknak, a nacionalistáknak, Ficónak. Egyesek azt mondják, ez mit sem von le alkotásai értékéből. Szerintem levon, sőt annulálja őket, mert képtelen vagyok észrevenni a szépet, ha a rosszat szolgálja. Leni Rifenstahl Hitlert dicsőítő filmjei sem tetszenek. De nem ez a bajom Szvatoplukkal. Olyan opportunistákkal, amilyen Kulich, minden nemzet tele van. Az a gondom, hogy ez a Kulich a szobraival megszállja a várost, amelyben élek. Partizán szoborcsoportja Szlovákia fővárosának főterét uralja, azt a helyet, ahol az 1989-es novemberi események zajlottak, további szobra a Szlovák Nemzeti Tanács, tehát a parlamenti demokrácia szívének bejárata előtt áll, és most már a várudvarban is ott van a műve. Mit jelent ez a megszállás? Mintha nekünk, szlovákoknak csak kommunista, jellemtelen művészeink lennének. Mintha húsz évvel ezelőtt nem játszódott volna le a kommunizmus elleni forradalom. Mintha Szlovákia nem lenne szabad.

Reméltem, hogy az új kormány lemossa ezt a gyalázatot. Bíztam benne, hogy Szvatopluk szobra, Fico önemlékműve alázatosan távozik a várból. De nem. Állítólag az új garnitúrának nincs hozzá mersze. Attól tartok, hogy most még rosszabb a helyzet. És hogy Sulík azért döntött úgy, hogy a szobor a várban marad, mert ennek a kormánynak is azt kell kiabálnia Budapest felé: mi vagyunk a királyok.

Štefan Hríb; a szerző a .týždeň főszerkesztője, a Lámpa műsorvezetője