Kit is kell lecserélni?

Történt vala, hogy a csontja velejéig szociáldemokrata miniszterelnökünk egy nyilvános beszédében azt találta mondani, előre elnézést kérve a hölgyektől, hogy ha nem működik a kupleráj, nem az ágyakat kell lecserélni, hanem a lányokat. S történt mindez a Cseh Szociáldemokrata Párt kongresszusán, nagy vigadalmat keltve a jelenlévők körében.

Hm. A kommentáríró habozik, melyik végéről is fogja meg a témát. Mert ez a kijelentés annyira problémás, népszerűen mondva: gáz, hogy nehéz is észszerűen érvelni ellene. Kezdhetnénk mondjuk azzal, hogy miniszterelnök semmilyen körülmények között nem mondhat ilyet, legfeljebb zárt ajtók mögött, baráti társaságban. De nyilvánosan nem, nem, soha. Szocdem miniszterelnök meg aztán végképp.

Vagy mondhatnánk azt is, hogy a miniszterelnök ezzel a kijelentésével a nőket tárgyiasította, áruvá degradálta, amelyeket egyszerűen le kell cserélni, ha már nem elég kelendő (fiatal, vékony, szép, kívánatos, lehet válogatni, kinek mi tetszik). De elidőzhetnénk annál is, hogyan lehetséges, hogy a cseh szocdemek egy ilyen mondat után nem fütyülik ki, s utána a média nem szedi ízeire a miniszterelnököt.

A lényeg, hogy ez a kis történet remekül ábrázolja, közép-európai társadalmunk mennyire nem érzékeny a témára.

Szépen kitűnik belőle, hogy a nők megalázása, tárgyként kezelése nem hogy nem számít elítélendőnek, egyenesen követendő példának van felhozva, méghozzá a legmagasabb szintről.

Valamelyest más tészta, de ugyanezt a narratívát erősíti a négygyermekes európai parlamenti képviselő esete, aki hetedhét országra szóló lagzit csap ifjú, várandós ex-asszisztensével. Az üzenet ugyanaz: lányok, addig kellettek, amíg fiatalok vagytok meg csinosak, utána, sajna, le lesztek cserélve, a sikeres férfiak ezt így csinálják.

Hogy mindez túlzás? A legkevésbé sem. A politikának, politikusok magatartásának van egy erős szimbolikus síkja, amely társadalmi szempontból akár jelentősebb is lehet, mint mondjuk az, milyen törvényjavaslatot nyújt be az adott politikus. Ugyanis az emberek számára ez határozza meg annak határait, mi a megengedett, társadalmilag elfogadott vagy egyenesen követendő. Az a baj, hogy ezek az üzenetek a leggyakrabban észrevétlenül, anélkül hatnak ránk, hogy tudatosítanánk. Részben ez az oka annak, hogy ez a politikai szimbolika rendkívül nehezen változtatható. A törvényeket bármikor át lehet írni, az intézményrendszert átalakítani, ám ahhoz, hogy a fejekben is változás következzen be, generációkra van szükség.

Így nekünk, nőknek, de bízzunk benne, hogy sok, a témára érzékenyebb férfinak is, még egy jó ideig tűrnie kell a Ficóéhoz hasonló bántó szexista kijelentéseket. Hacsak föl nem lázadunk, és kellőképpen ki nem fejezzük, hogy ez nagyon nem menő, mondhatni gáz.