Kiskorúsítva

Ex cathedra okít és rendre utasít. Nem sokkal később azt mondja, az újságírók hülyébbnél hülyébb dolgokat állítanak, tévedésben vannak, a papírformát keresik. Ő pedig a munkát.

Elégtelen, leülhet kolléga. Ön, amíg szóból értek én...

Bugár Béla lapunknak adott videóinterjúját sok szemszögből lehet vizsgálni, kiemelve és kielemezve egyes válaszokat. Tanulságos lenne ráereszteni a beszélgetésre érvelési hibákat, tereléseket vagy kommunikációs szerpentineket kereső algoritmust, ha lenne ilyen. A negyvenperces beszélgetés azonban enélkül is tanulságos. És nem csak az interjúztatás technikáit vizsgáló médiaszakemberek, vagy azok számára, akik a politikai eseményeket vizsgálják és megnézik, hogyan jelennek meg ezek a politikusok kommunikációjában. Minden közélet iránt érdeklődő embernek el kellene merülnie az ilyen interjúkban.

Kiderül belőlük ugyanis, hogy a politikusok kiskorúsítják a társadalmat. És ez az aspektus a kormányválság fényében különösen izgalmas.

Erre a koalícióra – és egyes prominenseire – ez a fajta kommunikációs arrogancia nagyon jellemző. Itt van például Robert Fico, aki egyszer, mikor nagyon kemény kérdéseket kapott, élő egyenesben utasította rendre a közszolgálati rádió műsorvezetőjét, mondván, ő itt a kormányfő, és tiszteletet érdemel.

Ezt a tempót Bugár Béla is egyre gyakrabban alkalmazta az újságírókkal való kommunikációjában, igaz, kicsit saját stílusára formálva. Emlékezetes Bugár egy korábbi lakossági fórumon elhangzott mondata:

„Sohasem hazudtunk, mindig azt mondtuk el, amit el akartunk mondani”.

Ez a kommunikációs technika a kormányválság során számtalanszor előkerült. Ebbe a sormintába illik bele például a Híd ominózus OT-határozatának harmadik mondata, aminek köszönhetően az előrehozott választásokat emlegető Híd végül a koalícióban maradt.

Bugár ebben az interjúban is sokszor alkalmazza ezt a módszert – mikor kioktató módon visszatámad és az interjúztató, vagy a legitim kérdéseket feltevő sajtó kompetenciáját kérdőjelezi meg, elkerüli a válaszadást, és „csak azt mondja el, amit el akar mondani”.

Bugár csaknem harminc éve van már a pályán, ez a technika már ezerszer begyakorolt, hatékony rutin nála. Ráadásul ez nem csak kommunikációs technika: mivel egy személyben viszi hátán a pártot és nagyon régen van már a hatalom közelében, meg van róla győződve, hogy mindig tudja, mit csinál, és sosem téved. Ez a régóta hatalomban lévő emberek gyakori jellemzője.

A Híd elnöke csak azt nem hajlandó beismerni, hogy időközben megváltozott a társadalom mentalitása – ahogy ezt a tüntetések is megmutatták.

Nincs már szükség atyáskodó politikusi figurákra, tanárokra. Nincs szükség olyan vezetőkre, akik azt mondják el, amit el akarnak mondani. Nincs szükség az éj leple alatt elfogadott kormányprogramokra.

Nyílt sisakra és őszinteségre van szükség. Mert az emberek tudatosították, hogy amíg a politikusok abban a hitben ringatják őket, hogy a választók úgysem értenek az állam és a politika működéséhez, és várják csak ki a végét, akkor ennek leple alatt bármit megtehetnek a hátuk mögött. Akár az államot is elrabolhatják, ahogy az most kiderült.

S lehet, hogy Bugárnak, Ficónak és Dankónak valahol igaza van, amikor együtt rettegnek az ellenzéktől, és azt mondják, ők nem adják át a hatalmat olyanoknak, mint Matovič, Sulík és Kollár. Merthogy a jelenlegi ellenzék hibát hibára halmoz, kiszámíthatatlan és tele van kétes elemekkel. Bugáréknak azonban egyéb okok miatt van félnivalójuk. Ahogy Ficónak is egyéb oka van arra, hogy háborúzzon Andrej Kiska államfővel.

Kiska és az ellenzék ugyanis belátta, hogy itt az ideje nyitottabban, az embereket és a sajtót partnerként kezelve kommunikálni a kiskorúsítás helyett. Ez pedig manapság nagyon hatékony stratégia.

Bugár Bélának tehát ideje lenne végiggondolnia: továbbra is oktatni akarja-e a népet, vagy inkább tanul egy kicsit a néptől, amely az elmúlt hetekben már letette a vizsgát demokráciából.