Királynőt Pozsonynak!

<p>Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Pozsony egy több mint kilencvenéves óriási hibát tesz hamarosan jóvá. Bár kis lépésekkel, de egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy újra felállítsák Mária Terézia lovas szobrát, legalábbis annak másolatát a fővárosban.</p>

Az eredeti szobrot a város vezetőinek megrendelésére az adott kor sztárszobrásza, Fadrusz János készítette. A mű állítólag olyan jól sikerült, hogy az 1897-es szoboravatón maga Ferenc József császár is megjelent, s a nemzetközi sajtó is elismerően nyilatkozott a császárnő márványszobráról. A gyönyörű alkotást a pozsonyiak sajnos nem egész 25 évig csodálhatták, 1921. október végén bizonyos körök ledöntötték. Egyesek szerint a csőcselék, mások szerint a csehszlovák hadsereg által szervezett csoport.

Közel kilencven évnek kellett eltelni ahhoz, hogy Pozsonyban újra közbeszéd tárgya legyen a szobor, s létrejöjjön egy olyan aktív csoport, mely küzdeni is hajlandó a szobor újbóli elkészítéséért, és majdani felállításáért. Érdekes módon a társaság magját nem magyarok, hanem fiatal szlovákok alkotják. Bár a mű elkészítéséhez százezres nagyságrendű összegre lesz szükség, mégis úgy tűnik, végül nem a pénz megszerzésével, hanem a szobor helyszínével lesz a legnagyobb gond.

A szobor eredeti helyszínén jelenleg a Štúr-szoborcsoport áll, s a teret is a szlovák költőről nevezték el. A probléma ebből eredően nem is anyagi, inkább művészettörténeti, politikai és logisztikai jellegű. Mária Terézia, vagy Ľudovít Štúr? Vajon melyik műnek van nagyobb joga ott állni? Persze, csípőből minden olvasó azt mondaná, hogy Mária Teréziának, hiszen ez a szobor állt ott eredetileg. Ám a szobrok elhelyezése többnyire Pozsonyban (is) aktuálpolitikai kérdés volt, elég az elmúlt két évből a csehszlovák oroszlánra, a Masaryk-szoborra, vagy Szvatoplukra gondolni, de a legtöbbet költöztetett fővárosi szobor, Petőfi Sándoré is ebbe a kategóriába tartozik.

A Mária Terézia-szobor a város nagyon fontos emlékműve, melynek újbóli felállítása a racionális, multikulturális értékrend győzelmét jelentené, melyre minden értelmes pozsonyi joggal lehetne büszke. Épp ezért méltó helyet kellene kapnia, de úgy, hogy közben az a biztonság is meglegyen, hogy négy, nyolc, vagy akár húsz év múlva se juthasson eszébe valakinek vélt, vagy valós sérelmek alapján újból eltávolítani.
Nagy András

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?