Kinek hol a menedéke?

Jó hír, hogy az összes parlamenti párt megegyezett Szlovákia EU-taggá válásának támogatásában. Ez azt jelenti, hogy az alkotmány által előírt népszavazást megelőző időszakban a kormánykoalíció négy pártján kívül majd a HZDS, a Smer és a kommunista párt is az EU-hoz csatlakozás mellett agitál. Más a helyzet NATO-taggá válásunk kapcsán. Alaptörvényünk értelmében e vonatkozásban nem kötelező népszavazást tartani. Referendumra azonban sor kerülhet, amennyiben azt törvényes kezdeményezésre kellő számú (350 000) állampolgár aláírásával hitelesítve támogatja.

Mivel magyarázható, hogy a politikai osztály egyes vezetői tüntetően megkülönböztetve viszonyulnak a két nemzetközi szervezetben való tagsághoz? A számos lényeges szempont közül a leglényegesebb talán az, hogy amit a NATO-szkeptikusok a nyugati védelmi szervezethez tartozás tagadásában megengedhetnek maguknak, azt az EU-hoz csatlakozás ellenzésében csak akkor tehetik meg, ha mindenáron politikai öngyilkosságot akarnak elkövetni.

Szlovákia gazdasági leépülése kézzelfogható valóság. Az összeomlás veszélye nélkül ennél mélyebbre már nem süllyedhetünk. Az EU gazdasági-politikai szervezet. Tagjává válva van esélyünk a felemelkedésre. A szervezett EU alternatívája az összeomlott kommunizmus helyén uralkodó káosz. Ha Ján Čarnogurský, illetve elvbarátai a NATO-ellenességben nemzeti zászlót lobogtatva azzal állnának fel a söröshordóra, hogy nekünk az Európai Unió sem kell, két év alatt végleg eltűnnének a politikai süllyesztőben. Politikailag iskolázatlan tömegeinkben azért még mocorog a létfenntartási ösztön; különbséget tudnak tenni a káosz és a rendezettség ígérete között.

Más a helyzet a NATO-hoz fűződő viszonyban. A keresztény-konzervatív Čarnogurský és Szlovákia Kommunista Pártjának agytrösztje egy emberként azzal ellenzi a NATO-hoz csatlakozást, hogy Európában most nincs háborús veszély, nincs miért belépnünk a nyugati védelmi szervezetbe. ĺgy érvel a kereszténydemokrata, aki saját bőrén tapasztalta, hogy hazáját 1968-ban, a világbéke kellős közepén miként szállta meg saját szövetségese. És a fenti módon argumentál az a kommunista, aki a megszállóktól tanulta a politizálást. A NATO elleni fanyalgásban a szlovák kereszténydemokrata és a kommunista egymás nyakába borul. Hazafias alapon. Tehetik, mert a gazdasági dolgoktól eltérően mind a hazafiság, mind a proletár internacionalizmus lebegtethető, kevésbé kézzelfogható.

1989-ben a totalitarizmus kárvallottainak naivabbjai attól tartottak, hogy az óbolsevikok majd sorra alakítják a rendszerváltást veszélyeztető illegális pártsejteket. És abban reménykedtünk, hogy a pártállam ellenzékijei mind egy szálig egy korszerű társadalom építése mellett teszik le a garast. Kiábrándultan tapasztalhatjuk, hogy az őskeresztény a nemzeti zászló alatt hogyan borul össze az óbolsevikkal.