Senki sem számított rá: az Aszad-rezsim napok alatt látványosan omlott össze, Bassár el-Aszad elnök Moszkvába menekült.
Kinek a kezébe kerül most Szíria?
Hogy is áll a Nyugat? Ki a papírtigris, és ki a valódi porcelánelefánt? A kérdés újra felvethető a szíriai események fényében.
Az Irán és Oroszország által 10 éven keresztül hatalomban tartott Aszad-rezsim bukása messze nem presztízskérdés csupán. Irán számára a legfontosabb ellátási útvonala veszthet el a Hezbollah terrorszervezet felé, amely Libanonból volt hivatva nyomás alatt tartani Izraelt, Teherán ősellenségét. A Hamász, a másik iráni proxi, elvesztette a kétfrontos előnyt, vagyis Izrael most több mint 300 légicsapással megsemmisítette lényegében a szír haderőt és haditengerészetet, a Hezbollah raktárai hetek óta égnek.
Oroszország a szíriai kikötőjéből és repteréről az afrikai misszióit látta el, illetve a Földközi-tengeren tudott erőt mutatni. Ezek kiesése nagyon komoly logisztikai érvágás, ahogy önmagában az is, hogy feltehetőleg az ukrajnai lekötöttsége miatt Moszkva nem tudta egyedül megmenteni már Aszadot. Tehát a mostani szövetségesek is így nézhetnek Putyinra, hogy bizony alternatív jövőben is gondolkozniuk kell, mert Moszkva a saját érdekei mentén számukra bármikor hozhat kedvezőtlen döntést.
A közel-keleti geopolitikai játszma nem lesz egyszerűbb a damaszkuszi rezsim elestétől. Pár héten belül fogjuk meglátni, hogy a papíron megszelídült iszlamisták képesek-e arra, amibe náluk jóval felkészültebb csapatok és kormányok is belebuktak: egy 15 éves polgárháború után sikeres újjáépítésbe fogni – akkor, amikor egy generációnyi szír már csak a háborút ismeri, és kimaradt az oktatásból, és több mint 6 millióan külföldre menekültek, akik egy részét alighanem hazaküldik majd a nyugati országok, élükön Törökországgal és néhány EU-tagállammal.
Nemzetközi összefogás nélkül az újjáépítés hosszú lesz és keserves, miközben a klímaváltozás csapásai sűrűn érkeznek a régióba amúgy is. Ha az új kormányzat nem nyer gyorsan nemzetközi legitimitást, könynyen visszacsúszhat az ország egy újabb polgárháborúba. A politikai kompromisszum kultúrája helyett a fegyverropogást ismeri az elit, a régi mintázat könnyen érvényesülhet.
Ugyanakkor ritka történelmi pillanat az, amikor egy nép szabadon járhat-kelhet a frissen megbukott diktátor börtönfolyosóin, hullaházaiban és kínzókamráiban. Aligha tudjuk elképzelni innen Európából a felszabadulásnak ezt a primér szintjét. Ebben sok társadalmi energia szunnyadhat, ha ezt képes egy szelíd vezetés becsatornázni. A világtörténelem nem sok optimizmusra ad okot, de nézzük meg, hogy megmarad-e Szíria egyben, és ha igen, kiknek a kezében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.