Kijevi bohózat, moszkvai szállal

<p>Vitalij Klicsko felfüggesztette edzéseit és hazatért, hogy megmentse, Filaret pátriárka imádkozik érte, Václav Klaus, a nagy szkeptikus levelet írt az érdekében. A Gázhercegnőről, Ukrajna leggazdagabb asszonyáról, volt kormányfőjéről, Julia Timosenkóról van szó, akinek, színészi képességei alapján, az ukrán nemzeti színházban lenne a helye. De most a vádlottak padján ül.</p>

Mielőtt túlságosan komolytalannak tűnne a dolog, szögezzük le: olyan politikai játszma kezdődött Kijevben, amely az elindító, az oroszbarát Viktor Janukovics államfő szándékaival ellentétben kicsúszhat az ő ellenőrzése alól, és kisebb földrengést is okozhat a súlyos gazdasági gondokkal küszködő országban. A sorozatos gázválságok is megtanították Európát: nagyon oda kell figyelnie arra, ami Szlovákia keleti határain túl történik.

Janukovics tavaly februári hatalomra kerülése óta rögeszmésen le akar számolni Timosenkóval és híveivel, több volt miniszterét is perbe fogta. Most a hatalmas vagyona eredetére utaló, Gázhercegnőként titulált Timosenkót állította bíróság elé hivatali hatalommal való visszaélés miatt. Azzal vádolja őt, hogy 2009-ben, kormányfőként Ukrajna számára előnytelen gázszerződést kötött az oroszokkal. Az oroszbarát Janukovics három dologban számította el magát. 1. Moszkva bedühödött, Timosenko mellé állt, mondván: az akkori szerződés az ukrán és az orosz törvények, valamint a nemzetközi előírások szigorú tiszteletben tartásával köttetett. 2. A nyári szabadságolások ellenére a per nem zajlik simán, megmozdultak Timosenko hívei. 3. Európa is megszólalt, a pénzügyi válság ellenére odafigyel, tiltakozott az EU, a német kormány és személyesen Merkel kancellár is. A német lapok megkongatták a vészharangot: Brüsszelnek le kell vonnia a tanulságot, tekintettel arra, hogy szeptemberben tárgyalások kezdődnének az EU és Ukrajna közötti társulási szerződésről és szabadkereskedelmi megállapodásról.

Mindez Timosenkónak köszönhető, aki nem hagyta, hogy az ellene kétségkívül politikai bosszúból indított per sima legyen. Kifigurázta az egész eljárást, sértegette a tanúként megjelent jelenlegi kormányfőt, a bírót Janukovics csahosának nevezte. Bohózatot csinált a perből, egészen addig, amíg bilincset raktak rá, és őrizetbe vették. A nagy színésznő így egyszerre játszhatja el a nemzeti hős és a mártír szerepét. Nem is kaphatott volna nagyobb ajándékot Janukovicstól annál a bilincsnél. Visszahódíthatja azokat a híveit is, akik két dolog miatt ábrándultak ki belőle. Az egyik a nem túl sikeres kormányzás, a másik a narancsos forradalom sorsa. Az tény, hogy 2004-ben ő segítette az elnöki székbe az oroszok által megmérgezett Viktor Juscsenkót. De utána ők ketten, személyes torzsalkodásaikkal okozták a narancsos forradalom bukását is.

Janukovics bajban van. Egyre nagyobb a reá nehezedő nemzetközi nyomás, de ha bármiben is engedne, az nagy presztízsveszteséget jelentene számára. Ezért lesz nehéz bármiféle kompromisszum. Nem mellékes: ma találkozik Dmitrij Medvegyevvel. Azt nem fogjuk rögtön megtudni, hogy mit mondott neki az orosz elnök, de abból, ami az elkövetkező napokban Timosenkóval történik, könnyen kikövetkeztethetjük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?