Kiegyezés

<p>Történhet már bármi a héten, nem fogja elhomályosítani a tényt, hogy Andrej Kiska, a Szlovák Köztársaság elnöke hétfő reggel lakhelyéről, Poprádról vonattal ment Pozsonyba dolgozni.</p>

Tekintsünk most el annak áttekintésétől, hogy ez a cselekedet mekkora cukiságfaktorral bír a választók körében, mert ezen igazából annyi értelme van rágódni, mint hogy süt-e a nap. Süt. A Smer eddigi tevékenysége alapján feltételezhető, hogy ebben a pártban azért nem mindenki dilettáns kretén, legalábbis vannak a háttérben olyanok, akik nem elsősorban belülről, hanem felülről nézik a folyamatokat. Ők nyilván szóltak Kaliňáknak, amikor belekötött Kiskába a repülés miatt, hogy ez nem jó taktika. És igazuk lett: Kaliňák odamondásából az elnöki stáb egy akkora cukiságbombát csinált (hát akkor menjen az elnök vonattal munkába), amellyel választásokat lehet nyerni, évekre előre. Nyilván látják, amit látniuk kell az elejétől fogva: a Smer hiába az ország legnagyobb, legerősebb, legjobb pozíciókban levő és legjobban pénzelt pártja, Kiskával szemben még nem tudott csatát nyerni. Kicsit sem, nem hogy nagyot. Van az elnöknek egy jó adag lélektani fölénye is, hiszen Kiska 2014 tavaszán a Smer lényegét és arcát és első emberét és mindenét, Robert Ficót küldte padlóra már az első fordulóban. Mondjuk mindezt meg is érdemlik a Gašparovič-féle nyolc év után, amikor a kormányfő és az elnök minden alkalmat megragadott, hogy nemzeti-kommunista retrókeringőkkel fárassza a lakosságot.A helyzet azóta sem változott, Kiskán a legnagyobb kormánypárt nem talál fogást. Kiska a fő kormánypárton annál inkább. De mivel nem hülye és mégiscsak elnök, nem támadja őket zsigerből, annál is inkább, mivel Szlovákiának jelenleg egyéb természetű, súlyos bajai is kezdenek lenni, és nyilván azt is érti, hogy a Smer nélkül egyelőre nincs kormányzás. Ficóék pedig lassan vagy megértik, hogy Kiskát respektálniuk kell, vagy csak azután értik meg, hogy még néhány gránát, amit az elnök térfelére hajítanak, ismét visszapattan, és náluk robban fel. Lassan ki kell találni, miként restaurálják majd a kormányt félidőben, és találjanak Kaliňáknak valami jó kis nyugdíjas pozíciót, hogy csökkentsék a támadási felületet. Már nem arról szól a történet, hogy igazságon alapul-e a Bašternák-botrány, hanem arról, hogy Kali ijedt pofalemeze a korrupció egyik fő szimbólumává lényegült át a választók egy része szemében. Vele már csak a gond lesz. De a Smerben nem csak emiatt megy a fejvakarás: valószínűleg tudják, hogy nem fognak találni olyan jelöltet, aki felvehetné a harcot Kiskával a két év múlva esedékes elnökválasztáson – a legkisebb presztízsveszteséget akkor szenvedik el, ha beállnak mögé. Ez is presztízsveszteség lesz, de nem akkora, mintha végignyomatnának egy teljes kampányt ellene, aztán veszítenek. Meg kell találniuk a kiegyezés valamilyen formáját Kiskával. Elhasználódásuk egyébként is visszafordíthatatlan, ez elnök piszkálása ezt csak gyorsítani tudja. Nincs más út. Csak a vasút.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?