Kiégők

TASR-felvétel

Éppen kiégett a negyvenes égő a kamrában, amikor Bandika és Ervin megtudta, hogy Trencsén lesz Európa Kulturális Fővárosa 2026-ban.

Pedig én Vlagyivosztoknak drukkoltam, dobta a füstölgő gyufaszálat a hóba Ervin. Na de hát az nem is európai, zárta el a gázpalack szelepét Bandika. Már hogy ne lenne, folytatta Ervin. Oroszország európai ország, nem? Vlagyivosztok pedig Oroszországban található. Most akkor mit akadékoskodik? Már megint azt keresi, hogy hogyan nem lehet, ahelyett, hogy azt keresné, hogy hogyan lehet. Bandika bevitte a palackot a verandára, mert elkezdett szemeregni az eső, majd megemlítette, hogy 1991 augusztusában Balatonfüreden tartózkodott, ugyanis részt vett a 10. nemzetközi Kationos Polimerizációs Szimpóziumon. Már ott megmondták, hogy a 21. század egyik legveszélyesebb foglalkoztatáspolitikai problémája a kiégés lesz. Az emberek végzik a dolgukat, aztán egyszer csak arra eszmélnek, hogy kiégtek. Ervin kihozta a kredencből a bajonettet, és elkezdte kaparni a disznó oldaláról a feketére perzselődött szőrt. Szerintem a kiégés olyan, mint az előadó-művészet vagy a sztrájk. Csak egy módja annak, hogy a mai, természettől elrugaszkodott modern ember felhívja magára a figyelmet társadalmilag. Ugyanakkor nem elhanyagolható tényező, hogy ha nem lenne semmi baja, nyilván nem érezné szükségét, hogy a figyelmet magára felhívja. Mivel választ nem kapott, beszámolt arról is, hogy 1974. szeptember 9-én ő is Balatonfüreden járt, a KGST szénbányászati állandó bizottsága szabványosítási munkacsoportjának 31. ülésén, és ott hallotta, hogy az égés akkor okozhatja a legnagyobb problémát, ha tökéletlen, mert szén-monoxid is keletkezik. Ez ugye akkor történik, ha a szén vagy a szénvegyület nem jut az égés során elegendő oxigénhez. Az égéshez ugyanis oxigén kell. Mire ezt elmondta, Bandika már a fát pakolta a katlanba. Közben elmesélte, hogy 1983. szeptember 27–30-a közt éppen Balatonfüreden járt, mert részt vett a Szemcseméret-analitikai és portechnológiai szimpóziumon, ahol egy jövendőmondással is foglalkozó résztvevő (valami Cecília) az egyik szünetben azt mondta, hogy 2021 decemberében Szlovákiában az emberek azt fogják várni, hogy a kormány eldöntse, milyen lesz a karácsonyuk. Hát nyilván mindenki azt akarja majd, hogy fehér legyen, nem? – lobbantotta be a katlan tűzterét a gázperzselővel Ervin. Valószínű – bólintott Bandika, majd elindult a piros tálért, amelyben a mosott belek várakoztak. Honnan szedett maga mosott belet, amikor a malacot még ki sem nyitottuk? – kérdezte meglepetten Ervin. Vettem a hentesnél, felelte Bandika, majd gyorsan hozzátette, hogy 1987. május 18–19-én Balatonfüreden járt, ugyanis részt vett a Közalkalmazottak és Rokonszakmabeli Dolgozók Szakszervezetei Nemzetközi Szövetsége Egészségügyi Ágazati Bizottságának tanácskozásán.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?