Kicsit mellé

Andrej Kiska

Kicsit mellé – jegyezte meg Kálmán, majd rutinosan megnyomta a nyerőgépen a sárga gombot, mert neki már szóltak, hogy Andrej Kiska a boldogság világnapján nem fogja kinevezni az új szlovák kormányt.

Kicsit ment csak mellé – bökte oda Ervinnek Bandika a boldogság világnapján, mely idén is március 20-ra esett. Azt viszont sem Bandika, sem Ervin nem hitte volna, hogy erre a napra a boldogság világnapja mellett hó is esik, meg a hőmérséklet is. A kicsit ment csak mellét pedig arra értette Bandika, hogy a minap arról tereferéltek, lehetne csinálni szlovák miniszterelnököt akár a Barátok köztbe nemsokára visszatérő Magdi anyusból, vagy Lana Del Rey amerikai énekesnőből is, és hipp-hopp, csimm-bumm, pamparára: be lett jelentve, hogy ifjabb Jožo Rážt jelölik szlovák belügyminiszternek. Igen, az Elán nevű elpusztíthatatlan szlovák könynyűzenei formáció frontemberének a fia. Ez már csak azért is érdekes, kedves kuzin, mert mint megtudtam, Lana Del Rey amerikai énekesnő polgári neve egyébként Elizabeth (korábban Lizzy Grant néven szórakoztatta a népet), vagyis benne szintén egy Erzsit tisztelhetünk – zárta az okfejtést Bandika. Ervin kiemelte tekintetét a villogó játékautomata képernyőjének színes-biztonságos melegséget árasztó fényglóriájából, Bandikára tekintett, és azt mondta: van tovább. Majd kifejtette, hogy tegnap a lakótelepen, a Tartózkodó tarisznyarákhoz címzett kocsmában egy Tivadar nevű gipszkartonszerelő azt mesélte, hogy Magyarország legnépszerűbb macskája, aki Erzsi névre hallgat, nyíltan besorakozott Gyurcsány Ferenc mögé. Azt meg már nem a gipszkartonszerelőtől tudja, de tudja, hogy a Barátok köztbe nemsoká visszatérő Magdi anyus polgári neve is Erzsébet, vagyis benne is egy Erzsit tisztelhetünk. Vegyük tehát sorra, amit a helyzetről tudunk, nyúlt kézműves borovicskája után Ervin. Erzsi, a macska beavatkozik a magyar választási kampányba, szóval egy. Magdi anyus visszatér a legnézettebb magyar sorozatba, szóval Erzsi kettő. Lana Del Rey idén fellép a legnagyobb magyar nyári fesztiválon, a Szigeten, Erzsi három. Aki szerint ez a három egybeesés véletlen, az szerintem életében nem látott még gipszkartonrögzítő csavart, becsületes magyar nevén roppantós üreges fém dübelt – tessékelte toroknyílásába a kézműves borovicskát Ervin. Bandika már felemelt mutatóujjal várta, hogy válaszolhasson, és egyből közölte, hogy a pénteki pozsonyi tüntetésen feltűnt neki egy transzparens, amely szlovák nyelven azt követelte, hogy a hazai dolgozók Soros Györgytől kapják az ebédutalványokat, népiesen mondva a kajajegyeket. És hogy ebben a maga szerény módján ő is megpillantott egy összefüggést, mármint Bandika. Tudniillik azt, hogy ha Soros Szlovákiát is úgy megszorongatja majd, mint eddig Magyarországot, ahol az összes ellenzéki párt elnöke kerítésvágó fogóval (polgári nevén csapszegvágó) a kezében fényképezkedik Sorossal, akkor a fent említett három Erzsébet aknamunkájának szinergia-effektusaként Szlovákiában is be fogják vezetni Soros ebédjegyeit, Erzsébet-utalvány néven. Melyeket az anyaországban ugye, annyian szidnak.

Na most nekem, úgy ahogy van, cakli és pakli, összeállt a kép – tekintett a cigarettafüst által a kocsma közepébe átmenetileg rajzolt légnemű Laokoón-szoborcsoportba Ervin. Te mit gondolsz erről? – kérdezte meg Kálmánt, a szomszédos nyerőgépbe kitartóan bámuló kiégett kisvárosi közgazdászt, aki tavaly tért haza egy hosszabb svájci tartózkodásból, mert elvált. Kicsit mellé – jegyezte meg Kálmán, majd rutinosan megnyomta a nyerőgépen a sárga gombot, mert neki már szóltak, hogy Andrej Kiska a boldogság világnapján nem fogja kinevezni az új szlovák kormányt.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?