Ki védi a gyereket?

Az ügynek két része van: az egyik a bírósági döntés arról, hogy ki nevelheti a gyereket, a másik pedig ennek a döntésnek a végrehajtása.

Előbb nézzük a döntés végrehajtását. Mindenkiben jogosan váltott ki felháborodást a bírósági hivatalnok érzéketlen, gyermekellenes fellépése, aki az anya és egy gyámügyi hivatalnok kíséretében szó szerint kicibálta az elsős kisgyereket az osztályból, nem törődve sem azzal, mit él át Marco, sem a tanítónővel, sem az igazgatónővel, és azzal sem, hogy ez hogyan hat a többi kisgyerekre. Az illetékesek megint későn ébredtek, pedig Jana Dubovcová ombudsman már 2012-es jelentésében bírálta a gyámügyi eljárást, konkrétan azt, hogy a gyerekek jogait finoman szólva semmibe veszik, nemcsak a peres ügyekben, hanem általában véve a hivatalos ügyintézésben is. A válóperekben általában mindkét szülőnek van ügyvédje, de a gyerek jogait hivatalosan senki sem védi. Jelen van ugyan a gyámügy képviselője, akinek a feladata a családi konfliktusok megoldásában való részvétel és egyben a gyerek jogainak védelme, de ő általában nem rendelkezik jogi végzettséggel. Nincs megfelelő képesítése ilyen esetek kezelésére a Marco ügyében legsúlyosabb hibát vétő bírósági hivatalnoknak sem, a konfliktusok kezelésére őt sem készítették fel. Az ügyben tehát szinte mindegyik fél hibáztatható, talán az iskolát és a gyereket nevelő nagyszülőket kivéve. A legnagyobb hibás azonban a rendszer, amely nem teremti meg a megfelelő körülményeket az ilyen, az egyén szempontjából súlyos következményekkel járó ügy humánus kezeléséhez.

Az ügy másik része maga a gyerek elhelyezésének kérdése. Az első fokon eljáró bíróság a nagyszülőknek adta a gyerek nevelési jogát, a másodfokú ítélet viszont az anya javára döntött.

Az ügyet csak a sajtóból ismerve könnyen a nagyszülők oldalára állhatunk, akik éveken át nevelték Marcót, törődtek vele, míg az anyja csak évente párszor látogatta. Csak bízni lehet abban, hogy a másodfokú döntés megalapozott, vagyis a bíróság megfelelő súllyal vette figyelembe mind a gyermek véleményét, aki inkább a nagyszülőknél maradt volna, mind az anya jelenlegi anyagi hátterét, életvitelét, de mindenekelőtt a gyerek tényleges érdekét. A döntés helyességét azonban itt is erősítette volna, ha Marcónak az elhelyezési perben is lett volna hivatalból kirendelt védője, aki kizárólag az ő érdekeit védi, tekintet nélkül a nagyszülők, illetve az anya érdekeire.

A családi ügyekbe való külső beavatkozás minden esetben a felek sérelmével jár, főleg abban az esetben, ha a bíróságnak kell döntenie a megegyezésre képtelen felek helyett. Ha azonban ez elkerülhetetlen, akkor az államnak mindent meg kell tennie azért, hogy a legkiszolgáltatottabbak, vagyis a gyerekek érdekei megfelelő, állami védelmet kapjanak.