Ki lesz a győztes?

Hiszen a parlamenti választásokkal ellentétben, ahol a végeredmény egy aránylag könnyen eredményezhető százalékos mutató, az önkormányzati választások eredményeit sokkal nehezebb egyértelműen értékelni. Természetesen november 27-én is látunk egy összegzést, mely beszámol arról, a két párt közül melyikre szavaztak többen. Ám ez gyakran csalóka lehet, hiszen sok szavazattal is lehet egy párt eredménytelen a nyertes polgármesterek és képviselők terén. Emellett minden ilyen kimutatás eltérően kezeli a koalíciós jelölteket, megnehezítve az eligazodást. Ráadásul, az országos szinttel ellentétben a jelöltek helyi szinten döntően és településenként eltérő módon befolyásolják a leadott szavazatok számát és arányát.

Egy másik lehetséges mutató a polgármesterek (és képviselők) abszolút száma, esetleg az indított polgármesterek és képviselők bejutási aránya. Mindkét mutatót előszeretettel szokták használni, azonban magyarázó erejük korlátozott. Valójában értelmetlen összehasonlítani a pozsonyi főpolgármesteri tisztséget egy kis falu elöljárójának pozíciójával. A különböző méretű településekért különböző szinteken folyik a választási harc. Éppen ezért érdemes lenne olyan statisztikai adatokat szemlélni, melyek a település nagysága szerinti bontásban hasonlítják össze a pártokat – adódik a falvak, nagyközségek, városok, nagyvárosok, valamint Kassa és Pozsony ötkategóriás leosztás, mely kategóriák pontos határa mindig a statisztikus belátásán múlik. Egy ilyen leosztás lehetővé tenné azt is, hogy rétegzettebb módon értelmezzük a szavazati arányokat, megtudván például azt is, vajon a „falu” és a „város” választói viselkedése hasonló, vagy markánsan eltérő.

Ez a módszer azonban tovább finomítandó, ha a valós politikai térképet szeretnénk megalkotni. Nem mindegy, hogy a megválasztott polgármesternek baráti vagy ellenséges képviselői testülettel kell igazgatnia a következő ciklusban. Ez indokolná a „teljes” és a „vegyes” győzelem megkülönböztetését az értékeléskor. A politikai valóságból kiindulva egyetlen párt javára sem írhatnánk egy ilyen vegyes győzelmet, hiszen az egymásra szorultság az ilyen esetekben nyilvánvaló (lásd Botka László MSZP-s polgármester esetét Szegeden, aki egy fideszes többségű közgyűléssel bajlódik hónapok óta). A valós közgyűlési többség sem mindig nyilvánvaló az adatok alapján – a függetlenek, valamint az egyéb pártok által bejuttatott képviselők bonyolítani tudják a választási matematikát.

Egy választási kampány azonban nem csak a számok tükrében nyer értelmet, értékelésünk középpontjába a lakosság politikai képviseletének minőségét helyezve. Ebből a szempontból Dél-Szlovákia lakossága máris nyertesnek tűnik. A két párt egymásra való hatása nyilvánvaló: az MKP-kampány szokatlan módon a szlovákokra is koncentrál (szlovák zenekarok, szlovák arcok a kampányban), a Híd pedig mindent bevet azért, hogy a magyar érdek legitim képviselőjeként fogadják el. Ráadásul, a pozitív kampány intenzitása a városokban szokatlanul nagy (ellentétben a változatlanul főként klán-alapon szerveződő falusi politikai erőviszonyokkal), a jelöltek az életképes konkurenciával szembesülve kénytelenek a lakosok kedvében járni. Azt is mondhatnánk, 2010 a szlovákiai magyarok több mint tízéves kihagyás utáni újabb randevúja a képviseleti demokráciával. Érdekes, hogy a licit mennyire anyagi jellegű, azaz mintha a felek a lehető legalsó szinten próbálnák megfogni a választók érdeklődését. A kétpárti szlovákiai magyar rendszer esetleges stabilizálódása feltétlenül az ígéretek és adományok megkomolyodását, felsőbb szintre lépését vonhatná maga után – kérdés azonban, hogy tart-e majd ennyi ideig a kétpárti modell.

Azt sem szabad elhallgatni, hogy azokon a magyar többségű településeken, ahol a két magyar jelölt versenyéből egy harmadik, szlovák jelölt kerül ki győztesen, előfordulhat hogy a magyarság jön ki vesztesen a demokráciából – bár nem szükségszerű, hogy egy szlovák jelölt ne tudná képviselni a magyarok érdekeit is. Ezeken a településeken a magyar pártokra adott voksok aránya dönti el, kinek kellett volna engednie, ki az, aki nem fogta fel a választói akaratot és aki ezért ellenfelénél nagyobb mértékben hibás az elkerülni kívánt végeredményért.

Afelől azonban ne legyenek kétségeink, hogy november 27-én – hacsak nem történik óriási meglepetés – mindkét párt vezetője győzelemként fogja leírni a választási eredményeket.

Ravasz Ábel; szerző a Publicus Slovensko vezető elemzője