Ki fekszik le a Smernek?

A jobboldali erők Vladimír Mečiar pártjával való szövetsége a 2006-os választások után is reális alternatíva volt, és a pártvezérek afféle kisebbik rosszként, Fico elleni végső fegyverként most is annak tartják. Ez főleg elvi okokból aggályos, egy ilyen koalícióval gyakorlatilag legalizálnák mindazt, amit Mečiar, pártja és kormánya 1994 és 1998 között (de 2006 után is) tett. Beleértve az úthenger-politizálást, Szlovákia nemzetközi elszigetelését, az ország gazdasági tönkretételét, az állami vagyon szétlopását, meg persze a jogállam sárba tiprását. Ne feledjük, az emberrablás emberrablás, a gyilkosság meg gyilkosság marad még akkor is, ha a tettesek és a megrendelők amnesztiát adnak saját maguknak.
Az elvi, erkölcsi fenntartásoknak a Smerrel kapcsolatban is fékezőleg kellene hatniuk. Ha az ország „fejlődése“ így halad tovább, akkor a gazdasági destrukció mértéke (eladósodás, körbetartozás) pár éven belül elérheti a kilencvenes évek végén tapasztaltat és a jogállam (le)építése terén sem leszünk túl messze ettől - mindez a Smer vezényletével. Az sem mellékes, hogy Robert Fico milyen koalíciós partnerek mellett tette le a garast 2006-ban, pedig dönthetett volna másképp is. Ami a legfontosabb, naivitás azt várni, hogy a velük kötött koalíció után a Smer vagy a HZDS programja és viselkedése megváltozik, Mečiarból egyszeriben demokrata lesz, Fico meg varázsütésre piacgazdaság-pártivá alakul, és persze hirtelen szeretni fogják a magyarokat. De itt már átcsúsztunk a gyakorlati érvek világába.

Ezek közül talán a kormánypártok módszereinél és politizálási stílusánál is fontosabb az ellenzéki választók reakciója. Az a jobboldali/ellenzéki párt, amely koalícióra lép velük, gyakorlatilag öngyilkosságot követ el, támogatói nagy részének elvesztését kockáztatja. Ők azért szavaznak az ellenzéki erőkre, hogy leváltsák a jelenlegi kormányt, nem pedig azért, hogy koalícióra lépjenek annak valamelyik pártjával. Ha ezt mégis megteszik, akkor hitelüket vesztik és a következő választásokon valószínűleg nem jutnak a parlamentbe. Vajon megéri-e a puszta létüket feláldozni azért, hogy négy évig kormányzati pozíciókat kapjanak? Tegyük hozzá, hogy a Smer mellett csak másodhegedűsként muzsikálhatnának. Jórészt arra kellenének, hogy a külföld előtt legitimizálják a fő kormányerőt, miközben asszisztálhatnának az ország (mindenekelőtt) gazdasági szétveréséhez, ebben társbűnössé válnának.

Elérni nem tudnának szinte semmit, mert lecserélhetőek lennének - jelentkező akadna bőven - és ezért bármikor sarokba lehetne szorítani őket. A legmegdöbbentőbb azonban mégsem az, hogy az ellenzéki pártvezérek nem akarják látni ezeket a dolgokat, hanem az a naiv illúzió, amelyben ringatják magukat. Elhiszik, hogy a Smer számára komolyan szóba jönnek koalíciós partnerként (nem kizárólag a felmosórongy szerepében). Pedig nyilvánvaló, hogy ha egy lehetőség van rá, a Smer jelenlegi partnerei közül választ egyet 2010-ben is. A jelenlegi állás szerint nagyon valószínű, hogy egy is elég lesz neki a többséghez, az meg nagyon valószínűtlen, hogy egyikük sem jut be a parlamentbe.